Karácsony Gergely tettei és szavai nincsenek összhangban

Hollik István interjú
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!
Hollik István kormányszóvivő a Hír TV Magyarország élőben című műsor vendége volt, ahol a kormány által építeni tervezett, és egymillió ember ellátására is alkalmas fővárosi szuperkórház ügyében is nyilatkozott. A kormányszóvivő kifejtette, hogy Karácsony Gergely szavai és tettei nincsenek összhangban, hiszen míg a fővárosi közgyűlés baloldali többsége - Karácsonnyal együtt - leszavazta a kórház fővárosi támogatására irányuló javaslatot, az újdonsült főpolgármester másnap már arról beszélt Facebook-oldalán, hogy ők nem ellenzik a szuperkórház megépítését. A kormányszóvivő elmondta, hogy nem fogják könnyen feladni, és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülésén igyekszik rábírni a kampányban még stadionstopról beszélő főpolgármestert a kórház megépítésére.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő a közgyűlés döntése kapcsán kifejtette, hogy "Természetesen könnyen nem fogjuk feladni", hiszen egy olyan intézmény jöhetne létre a kormány támogatásával, amely nemcsak a budapestiek, hanem az agglomerációban élők egészségét és gyógyulását tudja szolgálni.

Hollik István kormányszóvivő Fotó: Hirling Bálint - Origo

Hollik István elmondta, hogy az ellenzék mintha keverné a szavakat, hiszen az önkormányzati választást megelőzően még stadionstopról beszéltek, most pedig kórházstop lett belőle.

A kormányszóvivő Karácsony Facebookon történő, utólagos magyarázkodásáról elmondta, hogy főpolgármester szavai és tettei nincsenek összhangban egymással,

hiszen a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége leszavazta azt a fideszes határozati javaslatot, hogy támogassa a főváros a szuperkórházat, később pedig a főpolgármester mégis azt írta Facebookon, hogy ők nem ellenzik a kórház megépítését.

Hollik István a fenti döntés kapcsán elmondta, hogy abból nem tudnak másra következtetni, mint hogy a főváros vezetése nem támogatja a kórház építését.

A politikus elmondta, hogy jövő hétre összehívták a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, amelynek napirendjére tűzik a kérdést, és hogy igyekeznek ott meggyőzni a főpolgármestert arról, hogy érdemes támogatni a kórházat.

A kormányszóvivő beszélt arról is, hogy az egészségügyi kormányzat még dolgozik a finanszírozás átalakításának tervein.

Hollik István kérdésre kifejtette, hogy az elmúlt időszakban ismét megnőtt az illegális határátlépési kísérletek száma a déli határon, amelynek okáról elmondta, hogy még vizsgálja a kormányzat.

Íme a teljes beszélgetés: