Megduplázták a kispesti szocialista korrupciós botrány főszereplőjének fizetését

Vágólapra másolva!
Duplájára emelték Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának a fizetését a szocialista többségű kerületben. Ezután bruttó 1,1 millió forintot fog keresni havonta. Kránitz a Hír TV és a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételek egyik főszereplője volt, róla mondta Lackner Csaba, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből neki 12 millió, míg Gajda Péter polgármesternek csak hárommillió forint jutott. A kispesti önkormányzat keddi képviselő-testületi ülésén megszavazták, hogy a korrupciós botrányt leleplező hangfelvételeken szereplő Lackner Csaba ne kapjon alelnöki posztot a szociális és lakásügyi bizottságban, valamint egyetlen bizottságban se legyen tag. A testület egyhangúlag megszavazta a fideszes Dódity Gabriella azon előterjesztését, amely szerint felszólítják Lackner Csabát a mandátuma visszaadására és a közéletből való távozásra.
Vágólapra másolva!

Kránitz a Hír TV és a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételek egyik főszereplője volt, róla mondta Lackner Csaba, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből neki 12 millió, míg Gajda Péter polgármesternek csak hárommillió forint jutott. A vagyonkezelő igazgatóját a különböző visszaosztások miatt Mr. Negyven Százaléknak is gúnyolták a háta mögött - írja a Magyar Nemzet. Lackner mesélt arról is, hogy a helyi MSZP kiszavazta Kránitzot az őszi önkormányzati választások jelöltjei közül. A hangfelvételek alapján Lackner és Gajda ezek után nem akarták elengedni Kránitz kezét.

Lackner azt javasolta, hogy a vagyonkezelő igazgatójának adjanak egy külsős alpolgármesteri helyet, és rúgják ki Rátkay Andrea korábbi alpolgármestert. A felvételek szerint ezt nem tudták letárgyalni az ellenzéki összefogás többi pártjával. Ezután Lackner elmondása szerint Gajda Péter ötlete volt, hogy

Kránitzot nevezzék ki a vagyonkezelő igazgatójának újabb öt évre, dupla fizetésért.

A vonatkozó hangfelvétel valamikor a nyár elején készült, most pedig pontosan ez történt, amely tovább erősíti a hangfelvételen elhangzott információk hitelességét.

Lackner arról beszél, hogy ő és Gajda Péter hogyan akarja megmenteni Kránitzot. Erre több terv is volt, például az is, hogy „Krinyót" el kellene indítani a DK vagy a Momentum színeiben.

- mondta a hangfelvételen Lackner.

Később az egyik beszélgető fél felveti: „de mire kapjon még ötszázezret havonta?". Lackner így válaszol: „Mert ez a párt erről szól, hogy megsegítjük, meg megvédjük a barátainkat."