Hasznos tippek és trükkök a téli autóvezetéshez

bmw téli vezetéstechnika
Vágólapra másolva!
Sokak számára évente visszatérő bosszúság, hogy az autóval való elindulás a téli hidegben tovább tart, az utakon való közlekedés is veszélyesebb, egy téli baleset a hideg és a korai sötét miatt pedig igazi rémálom.
Vágólapra másolva!

Fentieket megelőzendő, itt az idő, hogy felkészítsük az autónkat télire, hogy a legnagyobb biztonságban tudjunk autózni!

Érdemes egy órát rászánni az előttünk álló három-négy hűvösebb hónapra, nem csak a saját magunk, autónk épsége miatt is. Kis ráfordítással ráadásul akár nagyobb kiadásoktól is megóvhatjuk a pénztárcánkat.

Az autó évszaknak megfelelő alapfelszerelésének fontos része a téli gumi, ezért cseréjét az igazán tudatosak a hidegebb idő beköszöntével már megtették. Az abroncsgyártók 7 °C, napi átlaghőmérséklethez kötik a cserét, hiszen a hajnali órákban már gyakori lehet fagy, nyári gumikkal pedig az említett körülmények között sokkal hosszabb a fékút.

A tél közeledtével időszerű téli gumira váltani. Forrás: Volkswagen

Amennyiben a tavalyi téli gumik még megfelelő állapotban vannak – azaz a kötelező minimális bordamélységnél, 4 milliméternél nem kopottabbak, – akkor újra használhatók, de a cserénél ügyelni kell a guminyomásra.

– mutatnak rá a szakértők. Kevesen tudnak róla, hogy az évszaknak megfelelő üzemanyag és motorolaj vásárlása sok kellemetlenségtől és anyagi kiadástól óvja meg a gépjárművek tulajdonosait, továbbá nagyban segítik az autók állapotának megóvását is.

Érdemes feltérképezni a töltőállomások téli gázolajválasztékát, normál és prémium termékek közül egyaránt tudunk választani.

A tél beköszönte előtt fontos megmérni a hűtőfolyadék fagytűrő képességét, megfagyván komoly motorkárosodást okozhat. A két perces vizsgálat – amelyet a benzinkutakon is kérhetünk, – számos kellemetlenségtől óvhatja meg a sorőröket.

A jó kilátás létfontosságú a téli időszakban is. Forrás: Pixabay

A határérték -30 °C, amely felett már cserélendővé válik a hűtőfolyadék, illetve, ha a folyadék már túl öreg, az idővel savassá váló folyadék korrodálhatja a hűtőrendszert. A téli szélvédőmosó folyadék cseréje is fontos, mindenképp ügyeljünk arra, feltöltés után nyomjuk is keresztül, hogy bekerüljön a rendszerbe!

Az autónk téli felkészülését segíti a MOL az országszerte közel 500 helyen megtalálható töltőállomásán, ahol szinte mindent megtalálnak az autósok, ami kellhet a biztonságos autózáshoz.

Egy fagyos reggelen is nyitható lesz az ajtó, ha törődünk az ajtótömítésekkel. Ha a tömítést elszakítva cserére lesz szükség, nagyobb kiadással kell számolni. Időszerű ellenőrizni az ablaktörlőket is, hiszen ha a lapát csíkot húz, elérkezett az idő a cserére.

A hólánc nagy segítséget nyújthat bizonyos helyzetekben, érdemes helyet szorítani neki az autóban. Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

A vezető lába alatti gumiszőnyeg nem csupán esztétikai kérdés: hiányában a kiömlő latyak hosszú távon korrodálhatja az autó belsejét.

Nagyobb út előtt a csomagtartóban jó, ha helyet kap egy tartalék téli szélvédőmosó folyadék, útszóró só és a hólánc is.

Elsősorban a hideg napokon szokott kiderülni, ha egy akkumulátor már cserére érett, így a tél beállta előtt érdemes ezt is ellenőrizni, valamint – bár természetesen minden nap ellenőrzendők a „világító berendezések," – de télen a rövidebb nappalok miatt különösen fontos, hogy megfelelő állapotban legyenek.

Az előrelátó sofőr telente számol azzal, hogy indulása előtt jusson idő teljes mértékben letakarítani az autót a hótól, a jégtől, továbbá 2-3 percig melegíti a motort.

Ügyeljünk rá, hogy bőséggel hagyjunk menetidőt magunk számára, biztonságfokozó tényező, ha nem kell sietnünk, ha vezetés közben nem az órát nézzük, arra koncentrálva, amire valójában kell.