Milliókat követel a brutálisan megvert nő az exkatonától

Vágólapra másolva!
Kártérítést követel Orosz Bernadett és ügyvédje, Lichy József a nő volt barátjától, aki felismerhetetlenségig verte a hatgyerekes anyát. 
Vágólapra másolva!

A nő a Facebook oldalán osztotta meg, hogy mi történt vele. Leírta, hogy az 52 éves, katonai főiskolát végzett alezredes, a volt barátja, bántotta, és nem először. November 9-én, egy közös osztálytalálkozóra mentek egy bujáki panzióba,

ahol a férfi félholtra verte: eltörte az orrát, a fejét és a testét ököllel szétzúzta, a haját kitépte, és majdnem megfojtotta.

A hatgyerekes anya hiába könyörgött az életéért, a támadó nem hagyta abba.

A tartalékos katonatisztet elfogták a rendőrök. A főügyészség arra kérte a bírót, rendelje el a távoltartást négy hónapra, ami meg is történt.

A férfi most meg sem közelítheti Orosz Bernadettet. Az exkatonát kirúgták a munkahelyéről, egy miskolci oktatási központból.

Az asszony nemrég a TV2 Mokka című műsorában beszélt arról, hogy meg kellett műteni, ugyanis orvosai szerint sokkal súlyosabb sérülései voltak, mint elsőre tűntek. Most kártérítést követel a volt barátjától.

– mondta el a Blikknek Orosz Bernadett, aki az operáció után még lábadozik és komoly fájdalmai vannak.

Ügyvédje, Lichy József a héten adja be a rendőrségen a kártérítéshez szükséges hivatalos papírokat.

- magyarázta.

A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomoz az ügyben.