Gáspár Győző és családja karambolozott a 21-es úton

Hárman sérültek meg egy közúti balesetben
Vágólapra másolva!
A 21-es főúton, tegnap este ütköztek egy másik kocsival Gáspár Győzőék.
Vágólapra másolva!

Az autót Gáspár Győző beszámolója szerint a felesége, Bea vezette. A tari elágazásnál ütköztek össze egy Suzukival.

- mondta Gáspár Győző a Nool.hu- nak.

Az énekest megdöbbentette az eset, hiszen a négysávos úton karamboloztak, ahol nincs szembejövő forgalom.

Forrás: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatal vezetője, Szeles Péter a lapnak elmondta, hogy feszítővágóval szabadították ki a Suzuki sofőrjét, aki szintén megsérült a balesetben.

A rendőrök a baleset után lezárták az út Salgótarján felé vezető oldalát a tari elágazótól a mátraverebélyi elágazóig, a műszaki mentés és a helyszínelés idejére.

Nem ez volt az első baleset

Gáspár Győző idén májusban egy körforgalomban balesetezett, közel ahhoz a helyhez, ahol most is karamboloztak, a Tar és Kisterenye közötti körforgalomban. Későn vette észre, hogy felújítják az utat,

beleszáguldott egy mély gödörbe és durrdefektet kapott.

– nyilatkozta akkor a Ripostnak.