Gyilkossággá fajult egy részeg házaspár veszekedése Balmazújvárosban

Vágólapra másolva!
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt emelt vádat egy nyugdíjas, balmazújvárosi asszony ellen, aki részegen késsel és piszkavassal megszurkálta és megölte beteg férjét.
Vágólapra másolva!

A 70 éves, mozgássérült áldozat és felesége együtt éltek balmazújvárosi lakásukban.

A nő évek óta rendszeresen ivott, időnként párja is csatlakozott az iszogatáshoz.

A házaspár kapcsolata idővel megromlott, sőt, rendszeressé vált köztük a veszekedés, ami olykor tettlegességig fajult. Mindketten kevés nyugdíjból éltek, a nő pedig egyre többet költött alkoholra, így egyre nehezebbé vált a napi megélhetésük.

2018. október 7-ének délutánján

az asszony részegen tért haza alkalmi munkájából, férje, aki aznap szintén ivott, megkérdezte, hogy hol volt. Ezen összevitatkoztak.

Rövid időn belül a vita eldurvult, és összeverekedtek egymással. A férfi megtántorodott, és az előszobában, a kazánház mellett a földre esett.

Az asszony eközben felkapott két piszkavasat és ütni-verni, majd szurkálni kezdte vele a párját. Ezután három különböző kést vett elő, és több helyen megszúrta vele a földön fekvő férfit.

Amikor az asszony észrevette, hogy párja mozdulatlanul fekszik, beleakasztotta a piszkavasakat a ruhájába, majd megpróbálta bevonszolni vele a házba, ami nem sikerült neki. Emiatt a férfi egész éjszaka a jéghideg padlón feküdt, mivel a házat nem fűtötték.

A férfi kihűlt, másnap reggelre meghalt.

Ehhez hozzájárultak súlyos sérülései is, amelyeket a felesége okozott neki.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség gyilkosság miatt emelt vádat az asszony ellen a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását javasolta számára, emellett a fegyverként használt tárgyak elkobzását.