Miniszteri biztos: Jelentős bölcsődefejlesztési programok folynak

bölcsőde
Salgótarján, 2014. október 6. A salgótarjáni Százszorszép Bölcsőde, amelyet 2014. október 6-án avattak fel. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
A tavalyi 48 ezerről mintegy 51 ezerre nőtt a bölcsődei helyek száma Magyarországon - mondta Kovácsné Bárány Ildikó miniszteri biztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A miniszteri biztos elmondta, hogy jelentős bölcsődefejlesztési programok folynak: csak idén majdnem 104 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Hozzátette, hogy

új bölcsődék épülnek mindenhol az országban, és jelentős mértékben nőtt a minibölcsődei ellátás iránti igény is.

A műsorban szó esett arról is, hogy átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re.

Illusztráció Forrás: MTI/Komka Péter

A miniszteri biztos elmondta, hogy az emelés két lépésben történik, amelynek során végzettségtől és munkatapasztalattól függően 2020-ra minimum bruttó 18 ezer, maximum bruttó 73 ezer, 2021-re pedig legalább bruttó 24 ezer, legfeljebb bruttó 161 ezer forinttal nő majd a bölcsődei dolgozók fizetése.