A magyar bérgyilkos szerint vadászik rá az alvilág

Dér Csaba, takarva
Vágólapra másolva!
Golyóálló mellényben és sisakban vezették végig a kommandósok Budapest belvárosában a magyar bérgyilkost a hétvégén. A fegyverét és a hozzá tartozó hangtompítót keresték, amihez a Ripost szerint egy fémdetektort is bevetettek a rendőrök, miközben fegyveresek és fekete autók vigyáztak Dér Csabára. A csantavéri születésű bűnöző azt mondta a lapnak, hogy vadászik rá az alvilág, ezért kell védeni. 
Vágólapra másolva!

Dér Csabát azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg V. László vállalkozót a XV-ik kerületi Pólus Center mögött tavaly ősszel. Amikor elfogták és kihallgatták, a férfi azt mondta, a gyilkos fegyvert elrejtette a fővárosban. Közölte, hogy

a Clark Ádám téren megtalálják, a hangtompítót pedig a Citadellán ásta el.

Ölsz vagy megölnek, ez egy ilyen világ – így magyarázta a Ripostnak, hogy miért kellett neki védelem az úgynevezett helyszínbejáráson, ahol az volt a feladata, hogy megmutassa, hová rejtette el a gyilkos tárgyat.

Dér Csaba Forrás: police.hu

"Az alvilágban nincs olyan, hogy leülünk és beszélgetünk. Akik a szervezett alvilágban élnek, mind olyan emberek, akik benne vannak a sűrűjében, tudják, hogy bármikor megtörténhet velük bármi.

– tette hozzá ügyvédjén keresztül adott nyilatkozatában Dér Csaba, akinek a lebukása miatt többen tarthatnak attól, hogy ők is lebuknak, ha beszél az alvilági bizniszekről.

A férfi vallomásában állította, hogy a hegyoldalba, a fák közé dugta el a fegyvert, de hiába keresték, a bizonyíték végül nem került elő. Az ügyvédjének rögtön volt erre magyarázata. A lapnak azt mondta, ez nem csak amiatt lehetséges, mert hazudott a nyomozóknak.

- magyarázta dr. Tran Dániel.

A férfi ellen három különböző, más-más országokban elkövetett gyilkosság ügyében folyik a nyomozás. Prágában kapták el, de Magyarországon tölti börtönbüntetését V. László feltételezett meggyilkolása miatt.