Teljesen belterjessé vált a Színház-és Filmművészeti Egyetem, megpróbálják eltussolni Gothár Péter súlyos szexuális zaklatási botrányát

Színművészeti Egyetem épülete Szentkirályi utca
Vágólapra másolva!
Mendemondák alapján hosszú évek óta nagyon sokan tudhattak Gothár Péter szexuális zaklatási botrányáról, és most pontosan ezek az emberek vizsgálják majd ki, hogy pontosan mi történhetett - minderről Kálomista Gábor producer, a Thália Színház igazgatója beszélt az Origónak. Úgy látja, minden bizonnyal egy "ejnye-bejnyével" megpróbálják majd ezt a súlyos bűncselekményt eltussolni valahogyan. Kálomista szerint nem etikai bizottságokat kell felállítani, hanem egy hatósági vizsgálatot kell lefolytatni, hogy teljes körű képünk legyen az ügyről. A producer úgy véli, teljesen belterjessé vált a Színház-és Filmművészeti Egyetem az elmúlt évtizedekben, és a szakmai képzés helyett inkább az identitásnevelés áll a középpontban.
Vágólapra másolva!

A Színház-és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) az utóbbi években egyértelműen bebizonyosodott, hogy teljesen más világban él, önálló szabályai vannak, amibe a külvilágnak nem igazán van rálátása, beleszólása – mondta Kálomista Gábor az Origónak. A Thália Színház igazgatója szerint az egész egyetem helyzetét jól mutatja az, ahogyan Gothár Péter szexuális ügyét kezelik.

Kálomista szerint nem etikai bizottságokat kell felállítani, hanem egy hatósági vizsgálatot kell lefolytatni, hogy teljes körű képünk legyen az ügyről.

Kálomista: Ez teljesen érthetetlen

A filmproducer arról is beszélt, hogy teljesen érthetetlen, hogy az SZFE fenntartója nem lép az ügyben, és hagyja, hogy maga az intézmény vizsgáljon.

mondta Kálomista Gábor. A producer szerint csak egy pillanatra érdemes belegondolni abba, hogy Gothár milyen cselekményeket folytathatott az egyetemen, ha egy érett színésznővel szemben mert szexuálisan fellépni?

Gothár Péter szexuális bűncselekményét azok vizsgálják, akik együtt dolgoztak vele Fotó: MTI

Kálomista Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy az SZFE-n a szakmai képzést egyre inkább a háttérbe szorítja az ideológiai nevelés és identitásképzés.

Jól látszik az is, hogy az egyetemen az oktatók olyan hallgatókat választanak ki, akik ideológiailag hozzájuk hasonlítanak, így pedig a belterjesség fenntartása folyamatos – tette hozzá. Az ügy kezelése is világosan mutatja, hogy semmilyen rendszerváltás nem történt a szakmában.

A színházi szakma nem tudja kezelni a problémát

mondta a producer. Mindez pedig azért szükséges, mert ezek az esetek a teljes színházi szakmát rombolják. Az emberek idővel nem a Katona József Színházzal kötik majd össze ezeket a súlyos eseteket, hanem a teljes szakmára kivetítik. Mindezt pedig meg kell akadályozni – tette hozzá. Kálomista Gábor úgy véli, a Gothár-ügy csak a jéghegy csúcsa.