Emmi: Több támogatás az iskolák fejlesztésére, a pedagógusok bérére, a diákok és szüleik támogatására

tankönyvkiadás, állam, iskola, illusztráció
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezése alapján 1991-ben november 22-t a Magyar Közoktatás Napjának nyilvánították (a kép illusztráció).
Vágólapra másolva!
Jelentősen javult a pedagógusok anyagi megbecsültsége 2010 óta, a bérek átlagosan 50 százalékkal nőttek, és nyolcszáznál több iskolában kezdődtek fejlesztések - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Közoktatás Napján az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

Ebben hangsúlyozták, hogy Magyarország az elmúlt években jelentős lépéseket tett a köznevelés fejlesztéséért.

"A kormány célja az, hogy a magyar diákok versenyképes, a munkaerőpiacon és az életben is értékes, valamint a nemzeti kultúrát korszerűen átadó tudást szerezzenek az iskolapadban" - olvasható a közleményben, amelyben kiemelték, hogy

2010-hez képest

645 milliárd forinttal fordítanak többet oktatásra, 355 milliárddal többet pedagógusbérekre,

dupláját az ingyenes tankönyvprogramra, háromszorosát az ingyenes gyermekétkeztetésre és folyamatosak az iskolafejlesztések is.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezése alapján 1991-ben november 22-t a Magyar Közoktatás Napjának nyilvánították (a kép illusztráció). Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A minisztérium már dolgozik az iskolaigazgatók béremelésének előkészítésén is, és nő a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére is - közölte a minisztérium. Megjegyezték, hogy jelentős lépések történtek a pedagógus-utánpótlás biztosítása érdekében.

A pedagógus-béremelés vonzóbbá tette az életpályát, és emellett ösztöndíjak segítik a pedagóguspályára készülő fiatalokat.

Felidézték azt is, hogy több mint nyolcszáz iskolában indultak fejlesztések, összesen 51 tanuszoda, 47 tornaterem, 44 tanterem, 15 teljesen új iskola épül, és csütörtökön jelentette be Kásler Miklós miniszter, hogy a budapesti agglomerációban 16 további iskola fejlesztése kezdődik meg.

A beruházások közel fele mára teljesen elkészült, másik részük folyamatban van.

Ezekre 2014 és 2019 között összesen 65 milliárd forintot fordít a kormány hazai forrásból.

Jelentős digitális fejlesztések is zajlanak: szélessávú,biztonságos wifi-hálózat épült ki az iskolákban, valamint 100 ezer informatikai eszközt szereztünk be a tanulóknak és a pedagógusoknak. A szülők terheinek csökkentésére is jelentős támogatásokat nyújtanak. Idén több mint egymillió, jövőre már minden általános és középiskolás diák ingyen kapja a tankönyvet, és több mint fél millió gyermek étkezik ingyen vagy kedvezményesen. Ingyenes a nyelvvizsga és a középiskolásoknak jövőre ingyenes külföldi nyelvtanulásra is lehetősége lesz - közölte a minisztérium.

"A magyar oktatás eredményes, a nemzetközi méréseken a világ élvonalába tartozó országok csoportjának átlagát hozzuk,

- áll a közleményben.