A kecskeméti megyei kórház inkubátorában hagytak egy csecsemőt

inkubátor koraszülött újszülött Miért ilyen magas a koraszülöttek száma? dr. life
Nem lehet elég korán kezdeni a terhességgel, a kockázatokról, illetve ezzel együtt a koraszüléssel kapcsolatos információk átadását
Vágólapra másolva!
Egészséges kislányt hagytak a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata mellett található csecsemőmentő inkubátorban csütörtök hajnalban. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő a negyedik gyerek, akit az inkubátorban hagytak.
Vágólapra másolva!

Nagyné Szigeti Dóra elmondta, hogy

a 3500 grammos, 50 centiméteres kislány a kórházban a Fanni keresztnevet kapta.

A gyermekmentő inkubátor a kecskeméti kórház Nyíri úti parkolói felől nyitott. Az érzékelők a baba behelyezése után néhány perccel jeleznek a portaszolgálatnak. Ilyenkor még hagynak néhány percet a szülőknek, hogy elbúcsúzhassanak a gyermektől és megőrizhessék anonimitásukat, majd szakképzett munkatársak kezébe kerül az újszülött.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A csecsemő további sorsáról később, számos vizsgálat után a gyámhivatal intézkedik, de

- ismertette a szóvivő.

Hasonló eset először 2012 januárjában történt a kecskeméti kórház Izsáki úti telephelyén, ahol az 1300 grammos újszülöttre kihűlve, életveszélyes állapotban találtak rá.

Az átmenetileg Szőke Attilának nevezett kisfiúért később jelentkeztek a szülei.

2016-ban egy egészséges kislányt hagytak a babamentő készülékben. A 3160 grammos, 50 centiméteres, ideiglenesen Ignácz Brigittának elnevezett kislányt végül örökbe fogadták. A harmadik eset tavaly november 7-én történt; a 3400 grammos, 53 centiméteres Gábort - még karácsony előtt - szintén örökbe fogadták.