Több százmilliót csaltak ki jótékonyságra hivatkozva

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a román férfi magyar vállalkozó társával 2004 és 2009 között 21 embert csapott be azzal, hogy azt állították, jótékonysági futballmérkőzést szerveznek. Ráadásul a bevételéből 30-50%-os kamatot ígértek. 2007-től egy jogász is segítette a két férfit újabb kölcsönök felvételében. A három férfi 800 millió forint kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A több mint 7 évig tartó bizonyítási eljárás után a vádlottak bűnösségét részben találta megállapíthatónak,

két embert 5-5 évre ítélt, harmadik társukat megrovásban részesítette.

Az ítélet nem jogerős.