Egy koszovói férfit próbáltak meg Magyarországra csempészni

Vágólapra másolva!
Egy koszovói férfit próbált meg Magyarországra csempészni egy szerb-magyar kettős állampolgár vasárnap este.  
Vágólapra másolva!

A zentai férfi november 17-én este 10 óra körül ment a Röszke Autópálya Határátkelőhelyen. Az autóban egy másik férfi is utazott vele.

A rendőröknek a férfi odaadta a saját személyi igazolványát, valamint az utasa nevében egy magyar személynek kiállított személyi igazolványt. Valójában azonban nem magyar, hanem koszovói volt, aki nem tudta jogszerűen igazolni, hogy miért megy Magyarországra. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi

két társa segítségével szerezte be a személyi igazolványt és vitte Szabadkáról a magyar határhoz a koszovói férfit 100 euróért.

A szerb határ előtt a koszovói férfi és az őt kísérő ismeretlen személyek az autóból kiszálltak, a szerb határt megkerülték, majd a magyar határ előtt visszaszállt a koszovói férfi az autóba és, és megpróbálták átlépni a magyar határt.

Az ügyészség embercsempészettel és közokirat-hamisítással vádolja a férfit, valamint javasolta a letartóztatását szökés és elrejtőzés veszélye miatt.