Mentegeti a balliberális Színházi Társaság elnöke a Katona József Színházat és Gothár Pétert is

Keszég László interjú
Keszég László interjú
Vágólapra másolva!
Mentegette a Katona József Színház gyáva és botrányos eljárását Gothár Péter szexuális zaklatási ügyében Keszég László, az egyébként balliberális Magyar Színházi Társaság elnöke. És voltaképpen relativizálja Gothár bűneit is.
Vágólapra másolva!

"Megfelelő módon reagált a Katona József Színház erre az ügyre, mivel megfelelt annak a protokollnak, amit még a korábbi években dolgoztunk ki a hasonló esetek kezelésére" - ezt mondta Keszég László az Origónak.

Csak emlékeztetőül: a Katona József Színház kedden egy gyáva és minden konkrétumot nélkülöző közleményt adott ki arról, hogy valakit kitiltottak a színházból, és ezután soha nem dolgozhat náluk, mert több emberrel szemben átlépte az erkölcsi határokat. Bár nyilvánvaló volt, hogy súlyos szexuális zaklatássorozatról van szó, a színház még pszichológus segítségét is felajánlotta az ügy feldolgozásához, ennek ellenére a színház semmit nem közölt a részletekről, és azóta is fülét-farkát behúzva hallgat.

Továbbra sem tudjuk, hogy tettek-e rendőrségi feljelentést, és jelezték-e a Magyar Színházművészeti Szövetségnek, illetőleg a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaságnak? Azaz, megtettek-e mindent, hogy ez a személy - egy nagy hatalmú rendező - ne garázdálkodhasson tovább más színházakban?

Keszég László Fotó: Hirling Bálint - Origo

Gothár Péter ma végül csak azután ismerte be a zaklatást, hogy nyilvánvalóvá vált számára és a Katona József Színház számára, hogy már szinte a teljes sajtó tudja, kiről van szó, és előbb-utóbb úgyis nyilvánosságra kerül a neve.

Az alapvetően a balliberális kulturális világhoz közeli Magyar Színházi Társaság elnöke ennek ellenére úgy látja, most világosan kiderült, hogy a színházi szakma képes reagálni ezekre az ügyekre, szemben a két évvel ezelőtti sokkos állapotra, amit Marton László zaklatási botránya váltott ki.

Keszég még azt is hozzátette, erősen relativizálva az ügyet, hogy reméli, a társadalom nem esik át a ló másik oldalára, mivel "az emberi természetnek mindig is a részei lesznek a hasonló ügyek". Szerinte az a lényeg, hogy hogyan reagál erre a szakma.

Ezek szerint ő úgy látja, a helyes reakció az, hogy a színház megpróbálja eltitkolni a zaklató kilétét. És az emberi természet része, hogy valaki a hatalmával visszaélve nőket zaklat. Jelen esetben a saját területén (a balliberális kulturális világban) kis túlzással élet és halál uraként irányító film- és színházi rendező.

Keszég László már Marton László szexuális zaklatási ügyében is megdöbbentően nyilatkozott. Akkor többek között arról beszélt a Klubrádióban, hogy nem szabad, hogy lincshangulat alakuljon ki a történtek miatt, és "egy egész szakmára nem szabad ráhúzni a vizes lepedőt". Megoldásnak pedig akkor mindössze annyit tartott, hogy beszélni kell a dologról.

Úgy látszik, most már azt sem tartja szükségesnek, megfelelő eljárásnak látja, ha a színház megpróbálja eltitkolni a zaklató nevét.

A Magyar Színházi Társaság legutóbb akkor került a hírekbe, amikor bejelentették: ki akarnak lépni a POSZT-ból. Nem tetszett nekik, hogy fele-fele arányban szerepel a programban és a tulajdonosok között a baloldalhoz, illetőleg a konzervatív oldalhoz köthető két színházi szervezet. Feltételezhetően igazságtalannak érezték, hogy a jobboldalhoz sorolt színházi világ egy színházi találkozón ugyannyi lehetőségre tart igényt, mint a magyar színházi szakmát évtizedek óta uraló baloldali színházi szövetség.

Gothár Péter Forrás: katonajozsefszinhaz.hu

Gothár Péter, ahogy írtuk, a balliberális színházi és filmes világ vezető alakja. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendezői szakán. 1975–1979 között a Magyar Televízió rendezője volt, 1979–1992 között a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezője.

1993 óta a budapesti Katona József Színház rendezője. 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt. 1997-ben az MSZP-SZDSZ-kormány Kossuth-díjjal jutalmazta.

Később is rendszeresen a liberális szabaddemokraták kultúrpolitikai céljait képviselte. A magyar kormány kultúrpolitikáját 2014-ben például a tálibok rombolásához hasonlította. 2002 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 2007-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem tiszteletbeli doktor címet adományozott neki.