Karácsony újabb Soros-embert fogadott Budapesten

Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely hétfőn Ivan Vukovicot, Podgorica polgármesterét fogadta Budapesten: bár nem volt kötelező, a találkozóról közzétett posztjában külön kiemelte, hogy Vukovic korábban a Soros-egyetemen tanult. Karácsonyt már a kampányban kirendelte Brüsszelbe Soros egyik legfontosabb embere, Frans Timmermans. A balliberális főpolgármester kényszeresen meg akar felelni a Soros-világnak.  
Vágólapra másolva!

Hétfőn Ivan Vukovicot, Podgorica polgármesterét fogadta Budapesten Karácsony Gergely - derült ki a főpolgármester mai posztjából. Karácsony fontosnak tartotta kiemelni írásában, hogy

Vukovic a Soros-egyetemre járt.

"Ma rövid, ám annál tartalmasabb megbeszélést folytattam a Budapesten tartózkodó Ivan Vuković-tyal, Podgorica polgármesterével, a CEU volt diákjával" - fogalmazott büszkén a budapesti városvezető. Való igaz: Vukovic a bevándorláspárti milliárdos által alapított és finanszírozott oktatási intézményben tanult. PhD-jét A politikai pártok eredményei a hibrid rendszerekben a Nyugat-Balkánon című dolgozatával szerezte meg, témavezetője pedig Enyedi Zsolt, a Soros-egyetem rektorhelyettese volt. Nem mindenkinek nyerte el a tetszését Karácsony belterjes hangulatú mondata, volt olyan kommentelő, aki ironikusan azt írta, hogy "roppant fontos, hogy CEU diák volt, hiszen aki nem volt az, az nem is ember."

Éppen egy hete írtuk meg, hogy Karácsony Soros György egyik hazai szervezetének, A Város Mindenkiértnek képviselőjét, Misetics Bálintot bízta meg azzal, hogy segítse a fővárost hajléktalanügyekben.