Varga Judit: A kormány elkötelezett a romaintegráció mellett

roma, cigány, Monor, szegénység
A monori "Tabán" nevű romatelep lakói. A városban 10 éve van jelen a Máltai Szeretetszolgálat és próbál segíteni a rászorulóknak
Vágólapra másolva!
Varga Judit igazságügyi miniszter Tiszaburán, a "Felzárkózó települések" elnevezésű romaintegrációs program egyik helyszínén azt mondta, hogy a kormány elkötelezett a szegénység felszámolása, a romaintegráció mellett, ezért hosszú távon tervez, tíz év alatt 300 nehéz helyzetű település fog segítséget kapni. A végrehajtásban egyházi karitatív és civil szervezetek is részt vesznek.
Vágólapra másolva!

Varga Judit a programot az európai uniós országok Budapestre akkreditált nagyköveteinek bemutató előadás után az MTI-nek elmondta, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált projekt alapja a szervezet Magyar örökség díjjal is kitüntetett Jelenlét programja, amely

nem előre megírt feladatokat valósít meg a településeken, hanem a helyben megismert problémákra keres gyakorlati megoldásokat,

és szociális diagnózisok felállításával jelöli ki a fejlődéshez szükséges lépéseket. Ez az úgynevezett "diagnózis alapú szemlélet".

A program másik fontos eleme, hogy a fogantatástól a foglalkoztatásig nyújt segítséget a rászorulóknak - tette hozzá.

Varga Judit elmondta azt is, hogy a kormány hosszú távú koncepciója, hogy tíz év alatt 300 nehéz helyzetű település kapjon segítséget, idén az első mintegy harminc helyszínen indult el a munka.

Kitért arra is, hogy a programot koordinálóknak kellő tapasztalatuk van ahhoz, hogy tudják, mi szükséges egy adott településen a változás eléréséhez.

A végrehajtásban a nagy egyházi karitatív szervezetek és a településeken dolgozó civil szervezetek is részt vesznek

- közölte.

Illusztráció Fotó: Polyák Attila - Origo

A miniszter azt mondta, célja, hogy megmutassa az európai uniós nagyköveteknek is, mi történik az országban, mennyit tesz a magyar kormányzat a szegénység leküzdése és a romaintegráció sikere érdekében. Ezért mutattták be pénteken az európai uniós országok Budapestre akkreditált nagyköveteinek Tiszaburán a programot. Megtekintették együtt az asztalosüzemet, a varrodát és a helyi óvodát is.

Steiner Attila európai uniós ügyekért felelős államtitkár a bejárás során nagyon fontosnak nevezte, hogy a nagykövetek Budapesten kívül a vidékkel is megismerkedjenek.

Hozzátette, hogy a nagykövetek sokat hallanak jogállamisági kérdésekről Magyarországról, például a Sargentini-jelentésben is külön fejezet szól a romaintegrációról, illetve a kisebbségek helyzetéről, ezért is fontos, hogy

"első kézből" legyenek információik, amelyeket a külügyminisztériumok felé továbbítanak.

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos kijelentette: nincs minden helyen használható módszer, minden település más és más beavatkozást igényel. Minden településben közös viszont, hogy a fókuszban a gyermek van - jegyezte meg.

A kiválasztott 300 településen összesen 270 ezer ember él, nagy részük roma származású. A lakosság iskolai végzettsége és foglalkoztatottsági rátája alacsony, a komfort nélküli lakások aránya meghaladja az országos átlagot.