Bajba jutott vitorláson segítettek a vízirendőrök a Balatonon

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2017. július 2-án 9 esetben összesen 27 személyt mentettek ki a Balatonból. A mentések idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.A nap folyamán több vitorlás műszaki hiba miatt nem tudott biztonságosan partot érni, vagy akadt fent homokpadon. Az erős, viharos szél miatti hullámzásban kishajóval, kajakkal és gumicsónakkal is elsodródtak, két szörfös pedig annyira kimerült, hogy a vízirendőrök segítsége nélkül egyikük sem tudott volna partra jutni.
Vágólapra másolva!
Meghibásodott egy vitorlás tegnap este, ezért a kishajó vezetője és utasa nem tudott kijutni a partra. A vízirendőrök segítettek nekik. 
Vágólapra másolva!

A keszthelyi vízirendőröktől tegnap 18 óra után kért segítséget egy vitorlás vezetője, a Szigliget előtti vízterületnél.

A kép csak illusztráció Forrás: Police.hu

A férfi elmondta, hogy műszaki hiba miatt nem tudott visszatérni a partra, ugyanis a hajócsavar feltekerte a horgonykötelet.

A vízirendőrök a vezetőjével és utasával együtt a szigligeti kikötőbe vontatták a vitorlást.