Meghalt Kende János történész

Vágólapra másolva!
Hosszantartó, súlyos betegség következtében, 82 évesen meghalt Kende János történész.
Vágólapra másolva!

Kende János 1936-ban született Budapesten, iskoláit is a fővárosban végezte. Az egyetemi diploma megszerzése után a Pest Megyei Levéltárban kezdett el dolgozni, majd a Párttörténeti Intézet, később a Politikatörténeti Intézet munkatársa lett.

Fő kutatási területe a Szociáldemokrata Párt, a szociáldemokrata mozgalom története volt

a XIX. század végén, a XX. század elején. Ugyanakkor ismert kutatója volt az 1918-1919-es forradalmaknak is.

Műveltségét a politikai közélet szereplői is elismerték

Több önálló kötetet írt, mellette számos más kötetnek volt társszerzője, szerkesztője.

1994 és 1998 között az Országgyűlés elnökének volt a főtanácsadója.

Műveltségét, olvasottságát, a fejében meglévő hatalmas ismeretanyagot mind a történész szakma, mind pedig a politikai közélet szereplői elismerték.

Hosszan tartó, súlyos betegség következtében, 83. születésnapja előtt öt nappal halt meg szerettei körében. Felesége, öt gyermeke, tizenkét unokája és egy dédunokája gyászolja.