Rétvári Bence: Nőtt az időskori biztonság Magyarországon

Rétvári Bence
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!
Csökkent a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya Magyarországon, valamint Magyarországon az uniós szint alatt van a nyugdíjasok jövedelmi szegénységi szintje - mondta Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a szociális munka napján, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence elmondta, hogy a KSH kimutatásai szerint egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya, a legbővebb kockázati csoportban pedig a bármiféle szegénységi kockázatnak kitett idősek aránya 16,8-ról 13,3 százalékra csökkent Magyarországon.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az uniós szint alatt van a nyugdíjasok jövedelmi szegénységi szintje. Jövedelmi szegénység kockázatának a legfrissebb adatok szerint Magyarországon a nyugdíjasok 10 százaléka volt kitéve, az EU-átlag közel 15 százaléka.

A legfrissebb magyar adat a 6. legjobb az EU-ban, több mint 30 százalékkal alacsonyabb, mint az EU-átlag.

Rétvári Bence közölte, hogy a 2010 előtti tendenciákkal szemben, amikor egyhavi nyugdíjat vesztettek el az idősek, 2010 óta 33,3 százalékos nyugdíjemelkedés volt Magyarországon, ami tízszázalékos vásárlóérték-növekedést jelentett. Emellett nyugdíjprémium, Erzsébet-utalványok és egyéb juttatások is segítik az időseket - tette hozzá.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Megjegyezte, hogy a láthatóan emelkedő bérek a jövő nyugdíjainak értékét is emelik, hiszen a magasabb bér magasabb nyugdíjjárulékot jelent. Ez a nyugdíjak összegét is emeli, növelve az időskori biztonságot, és csökkentve a jövőben a bármiféle nélkülözésnek kitett nyugdíjasok arányát - mondta.

Rétvári Bence előadásában kitért a gyermekek otthongondozási díjára is, amelyet januártól az önmagukról gondoskodni nem tudó gyermekeket gondozó szülők vehetnek igénybe akár a gyermek 18 éves kora után is. Az ellátás bevezetett mértéke százezer forint volt, jövőre 124 ezer forintra emelkedik,

2022-re pedig eléri az akkori minimálbér szintjét

- emelte ki.

A szociális szféra dolgozói előtt Rétvári Bence arról is beszélt, hogy Magyarországon érezhető mértékben emelkedett a szociális szférában dolgozók száma: míg 2010-ben 87 217-en voltak, idén már 99 312-en dolgoznak a területen. Ez azt jelenti, hogy több mint tízezerrel többen vannak ma azok, akik gondoskodnak az emberekről.

Rétvári hozzátette, hogy az elmúlt években béremelésekkel is segítették az ágazatban dolgozók helyzetét, és

a kormány most is tárgyalásban áll a szociális dolgozók képviselőivel a további béremelésekről.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén egy olyan országos programot mutattak be, amelynek egymilliárd forintból létrehozott tanácsadói hálózata mintegy száz járásban tízezer embert ér el. A hálózati tanácsadókon keresztül rendszeresen tartják a kapcsolatot a rászorulókkal, akiket például az élelmiszerek megfelelő tárolásában, a személyes higiéniában, a gyermekek szükségletei terén vagy a pénz felelős kezelésében, beosztásában is segítenek.