Megszületett az Országos Kikötőfejlesztési Főterv

Vágólapra másolva!
Az Országos Kikötőfejlesztési Főtervről, a komáromi kikötő határon átnyúló együttműködésben való fejlesztésének lehetőségeiről, valamint a dunai áruforgalmi kikötők valós gazdasági és áruforgalmi igényeiről tartottak szakmai konferenciát tegnap, Budapesten. A közel 100 fő részvételével zajló egyeztetésen bemutatatták az átfogó terv készítési folyamatait, eredményeit.
Vágólapra másolva!

A kikötők fejlesztését szolgáló átfogó stratégiát egy sajtótájékoztatóval egybekötött konferencián mutatták be.

A Duna magyarországi szakaszát érintő kikötőfejlesztési főterv nem csak a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére terjed ki, komplex stratégiát ad a kikötői ipartelepítésre, befektetésösztönzésre, a jogi szabályozás felülvizsgálatára és a szakemberképzésre is.

Az Országos Kikötőfejlesztési Főterv projektzáró szakmai konferenciája, és stratégiai dokumentum kidolgozása az Európai Unió Hálózatfinanszirozási Eszközének (CEF) támogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a MAHART Zrt., az EX ANTE Tanácsadó Iroda Kft. valamint a MAHART Passnave Kft. közreműködésével zajlott, és a „Főterv kidolgozása a dunai áruszállítás erősítésére a TEN-T kikötői infrastruktúra fejlesztések révén, különös tekintettel a komáromi kikötőre" című projekt részeként került megrendezésre.

Magyarország elkötelezett amellett, hogy a közlekedés és az áruszállítás minél inkább környezetbaráttá váljon,

így a legfőbb cél a folyami áruszállítás, mint zöld közlekedési mód részarányának többszörösére növelése lesz.

Az átfogó stratégia a tegnapi, sajtótájékoztatóval egybekötött konferencián került bemutatásra. Forrás: Mahart

Korábban nem állt rendelkezésre olyan országos szintű stratégia, amely a Duna menti kikötői infrastruktúra és kikötői szolgáltatások fejlesztését egységes szemléletben támogatta volna, a most kidolgozott,

a Duna magyarországi szakaszát érintő kikötőfejlesztési főterv komplex stratégiát kínál a kikötői ipartelepítésre, befektetésösztönzésre, a jogi szabályozás felülvizsgálatára és a szakemberképzésre is.

„A dunai áruforgalmi kikötők 2030-ig meghatározó és hatékony multimodális csomópontokká válnak a régiójuk szállítási rendszerében, felkészülve a hazai teherforgalom legalább 10%-ának belvízi úton való környezetbarát szállítására." – mondja ki a stratégia víziója, így Duna magyarországi szakaszára elkészült kikötőfejlesztési főterv tulajdonképpen egy olyan hiánypótló, átfogó szakpolitikai dokumentum, amely kijelöli a Duna menti kikötői infrastruktúra és kikötői szolgáltatások, valamint az egész ágazat fejlesztésének irányait 2030-ig.

A stratégia öt prioritási területen fogalmaz meg fejlesztési célokat

• A módváltás ösztönzése, az áruforgalom vízi útra terelését az ágazati versenyképesség javításával segítő beavatkozások.
• További kereslet generálása a vízi áruszállítási és kikötői ágazat számára, célzott gazdaságfejlesztési és ipartelepítési intézkedések révén.
• Finanszírozási rendszer kialakítása az ágazat fejlesztésére.
• Humánerőforrás fejlesztése, a XXI. század kihívásainak megfelelő képzési és foglalkoztatási intézkedések révén.
• Fenntartható szabályozási környezet kialakítása.

A stratégia kidolgozása egy jól megalapozott, többlépcsős tervezési folyamat keretében történt, megalapozásának érdekében az ágazat eddigi legátfogóbb helyzetelemzése készült el.

A kikötőfejlesztési főterv kijelöli az egész ágazat fejlesztésének irányait 2030-ig. Forrás: Mahart

A felmérés figyelembe vette az elmúlt években született magyarországi és európai uniós publikációkat és stratégiákat, a dunai országok stratégiáit, az ágazatot érintő nemzetközi együttműködési projektek eredményeit, valamint a releváns hazai és nemzetközi jogszabályokat is.

Számos statisztikai elemzés készült az áruforgalmi tendenciákról és az ágazat teljesítményéről; több célcsoport körében végzett kérdőíves kutatás mérte fel a hazai érintettek céljait és lehetőségeit.

A magyarországi dunai teherforgalmi kikötőket a tervezést végző szakértők helyszíni bejárások során mérték fel.

A legfőbb cél a folyami áruszállítás, mint zöld közlekedési mód részarányának többszörösére növelése. Forrás: Mahart

Az Országos Kikötőfejlesztési Főterv előkészítése keretében 2019 tavaszán négy esemény került megrendezésre, amelyeken jelentős számban vettek részt a kikötői ágazat érintettjei és döntéshozói.

A szakmai műhelyek során az ágazati szereplők által megfogalmazott véleményeket, elképzeléseket és javaslatokat olyan témákban vitatták meg részletesen, mint az elvárások és fejlesztési szükségletek a Kikötőfejlesztési Főtervvel kapcsolatban, a kikötői hálózati terv, a potenciális fejlesztési változatok, stratégiai alternatívák, vagy a stratégia tematikus célterületei és prioritásai.

A workshopok anyagai itt elérhetők.

A stratégiai anyag mellett a szakértői konzorcium feladata volt még a Komáromi kikötő megvalósíthatósági tanulmányának és húsz kikötőfejlesztési esettanulmánynak a kidolgozása.

Az elkészült anyagok mind alkalmasak arra, hogy újabb, potenciális EU-s finanszírozású, projekteket hozzanak a vízi áruszállítási, kikötői szektorban.

A zárókonferencia kísérőrendezvényeként került sor a szintén CEF forrásból finanszírozott Fairway projekt keretében beszerzett mérőhajó ünnepélyes keresztelésére is.

A cikk támogatója a Kikötő fejlesztői főterv: A Főterv kidolgozása a dunai áruszállítás erősítésére a TEN-T kikötői infrastruktúra fejlesztések révén, különös tekintettel a komáromi kikötőre.