Deutsch Tamás: A rendszerváltozás folyamatával csoda történt Európában

Vágólapra másolva!
Harminc évvel ezelőtt, a berlini fal leomlásával, a magyar, a lengyel és a csehszlovákiai rendszerváltozás folyamatával csoda történt Európában. Hiszen a 20. század legördögibb, legsötétebb és legkegyetlenebb diktatúráját, a kommunizmust sikerült a szabadságszerető közép-európaiaknak legyőzniük – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő az Európai Parlamentben tartott, a kommunizmus 30 évvel ezelőtti összeomlása utáni közép-európai örökségről szóló konferencián elmondott beszédében kiemelte, a rendszerváltoztató eseményeknek köszönhetően a kommunista rendszerek megdöntésének és összeomlásának máig ható pozitív következménye, hogy

megteremtődött Európa békés újraegyesítésének feltétele.

Szavai szerint szomorú, hogy 1989-et követően másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a volt szocialista országok teljes jogú tagjai legyenek az Európai Uniónak.

"Ugyanakkor immár másfél évtizede, hogy beérett a gyümölcse annak, amit a 1989-ben tettünk Európa újraegyesítéséért" – fogalmazott.

Kijelentette:

a közép-európaiak döntő többsége soha nem fogadta el a szovjet elnyomást.

Mindig is lázadtak, dolgoztak a kommunista rendszer ellen. Arra emlékeztetett, hogy a kommunizmus bukása után "nem illett" a kommunizmus bűneit megnevezni, és kevés helyen történt igazságtétel a kommunista bűnöket illetően.

Deutsch Tamás botrányosnak nevezte, hogy az az erkölcsi relativizmus erősödött meg jó néhány országban, amely leplet borított Kelet-Európa nemzeteinek közel fél évszázados gyötrelmeire. Olyanok, aki személyükben voltak a kommunista rendszer haszonélvezői, szabadságból, demokráciából, tisztességből, európaiságból oktatják ma is azokat, akik elnyomottak voltak.

Anna Fotyga, az EP Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoportjának lengyel politikusa felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a lengyelek szabadságszeretetét a kommunizmus soha nem tudta elnyomni, ugyanakkor a gazdaság és a társadalom valamennyi rétegében jelentős nyomot hagyott. Az EP-képviselő reményét fejezte, hogy a következő generációknak már nem kell megküzdeniük a kommunizmus mélyen gyökerező örökségével.

Sandra Kalniete lett kereszténydemokrata EP-képviselő szerint a balti országok önállóságának egyetlen biztosítékát az európai integráció jelentette. Törekvésük azért járt sikerrel, mert a nyugati értékeket vallottak, és azt a célt tartották szem előtt, hogy minél hamarabb csatlakozhassanak az Európához. Európa fontos döntést hozott, amikor a balti országok csatlakozásáról döntött.

Janusz Lewandowski lengyel kereszténydemokrata EP-képviselő szavai szerint

csodálatos, bátor és jövőbetekintő időszak volt a rendszerváltás folyamata Közép-Európa számára.

Lengyelország az ébredés korszakát élte át, amelyhez hozzá járult, hogy II. János Pált pápává választották 1978-ban, valamint az éledő demokratikus folyamatok, a szolidaritási mozgalom sztrájkok új hullámát indította el. Eredményeképpen vérmentes forradalom útján sikerült megdönteni a hosszan fennálló rendszert.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a kommunizmus még ma is létezik. "Elkerülhetetlen azonban, hogy végleg megbukjon, de erre a mi életünk már nem fog sor kerülni" – tette hozzá a lengyel politikus.

Alexandr Vondra, az EP Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoportjának cseh politikusa sajnálatosnak nevezte, hogy a közép-európai országok nem tudták összehangolni rendszerváltoztató törekvéseiket.

Szavai szerint 1989-ben ugyanakkor szerencséjük volt, mert a kommunizmus meggyengült, és a geopolitikai helyzet kedvezőbb volt, ugyanis kommunizmusellenes vezetők kerültek fontos nyugati országok vezetői székeibe, valamint II. János Pál pápasága jelentősen javította a közhangulatot, lelkesítette az embereket az egész régióban.