A novemberi nyugdíjjal érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés

Vágólapra másolva!
A Magyar Posta Zrt. tájékoztatása szerint idén is a novemberi nyugdíjjal együtt érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés. A nyugdíjutalványon szereplő összeg magasabb lesz a megszokottnál, mivel a nyugdíjasok egy utalványon, egyben kapják meg a novemberi nyugdíjat, a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést.
Vágólapra másolva!

A Magyar Posta a nyugellátásokat november 14. és 29. között kézbesíti, a pontos napot minden érintett tudja az éves, személyre szabott kifizetési naptárból – írták közleményükben.

Ha a postás nem találja otthon a címzettet, akkor értesítőt hagy hátra, amelyen szerepel, hogy melyik postán és meddig vehető át a nyugdíj.

Ilyen esetben a személyazonosságot igazolni kell az átvételhez.

Novemberben adják át a postások a jövő évi, személyre szóló nyugdíj-kifizetési naptárt is. Decemberben pedig - a korábbi évekhez hasonlóan -, a karácsonyi ünnepek miatt már a hónap első felében kézbesítik a decemberi nyugellátásokat.