Vágólapra másolva!
Mára a baloldal plakátarca az a Czeglédy Csaba lett, akit korábban adócsalásért ítéltek el jogerősen – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Arató Gergelynek (DK) adott válaszában az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban még téma volt az is, hogy Karácsony Gergely a múlt embereit hozta vissza a fővárosba, valamint, hogy több fontos beruházás leállítására készülnek.
Vágólapra másolva!

Elég hamar világossá vált, hogy Karácsony Gergely egyre messzebb kerül a saját vállalásaitól – mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában.

Több mint 200 millióval több jut a személyi kiadásokra Budapesten, mint a korábbi években – tette hozzá a fideszes politikus. Emlékeztetett arra, hogy a klímavészhelyzet kihirdetését követően, rögtön megszavazták maguknak a vezetők a gépkocsihasználatot.

mondta a fideszes képviselő. A brutális pénzszórás nem kerülte el a balliberális holdudvart sem – tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy a baloldali önkormányzatok első intézkedése a fizetések megemelése volt, de ami igazán arcpirító, hogy sok önkormányzat azt a Czeglédy Csabát igazolta le, akit jogerősen elítéltek adócsalásért. Most pedig ő világítja át a baloldali önkormányzatokat - mondta.

Karácsony és a balliberális fővárosi politikusok számára fizetésük megemelése volt a legfontosabb Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára válaszában arról beszélt, hogy

Amikor 2010-ben polgári kormány érkezett, akkor 200 milliárdos adósságtól szabadították meg a fővárost – tette hozzá. 2010-19 között nagyon sok fejlesztés történt Budapesten, de most úgy tűnik, hogy több területen is leállás lesz.

Dömötör: Milyen szolgálatot tett Czeglédy Csaba?

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Arató Gergely, a DK politikusának a török elnök budapesti látogatását bíráló felszólalására válaszul elmondta, hogy a kormány célja, hogy Magyarország a világ meghatározó országaival jó viszonyban legyen. Felhívta a figyelmet arra, hogyha a baloldal figyelmes lett volna, akkor nem szervez demonstrációt az elnöki útvonal közelébe.

Szólt arról is, hogy

Az egyesült baloldal plakátarca Czeglédy Csaba –tette hozzá. Milyen szolgálatot tett Önöknek ez az ember, hogy ennyire látványosan kell kifizetni? – tette fel a kérdést Dömötör Csaba.

Czegédy Csaba hamar komoly megbízásokat kapott Gyurcsány pártjától Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely, Szigetváry Zsolt

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt napokban a Momentum nyíltan kampányolt a magyar pártokkal szemben. Ilyen mélyre még senki sem merészkedett.

mondta Dömötör Csaba. A politikus arra kérte a Momentummal tárgyaló baloldali pártokat, hogy kérjék meg őket, hogy fejezzék be ezt a politizálást.

„Önök a posztkommunisták oldalára álltak"

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára Jakab Péternek (Jobbik) adott válaszában arról beszélt, hogy

Mindezt jól bizonyítja, hogy a párt nem szólalt fel a Momentum Mozgalom azon cselekedete ellen, miszerint a határon túli magyarok ellen kampányolt – tette hozzá. Orbán Balázs idézte Pongrácz András, egykori '56-os hős Jobbikot árulással vádló szavait is. Minderre az Országgyűlésben ülő jobbikos képviselők heves üvöltéssel reagáltak.

Karácsony nem tudja megfékezni a múlt embereit

Dömötör Csaba Tordai Bencének adott válaszában közölte, hogy fontos a kormánynak a klímavédelem, mindez azt szolgálja, hogy 2030-ra 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen a hazai energiatermelés. Mára egyértelművé vált, hogy Karácsony Gergely nem akarja megfékezni a múlt embereit- tette hozzá.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda felsorolta, hogy a Gyurcsány-kormány hány államtitkára került be különféle bizottságokba. A politikus szólt arról is, hogy stadionstop helyett kórház- és kulturálisstop jött. Dömötör arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy támogassák a szuperkórház megépítését.