Kamionok karamboloztak a 42-es úton, a két sofőr szörnyethalt - videó

Egyetemre készült a 19 éves lányt, akit egy pótkerék zúzott össze az M1-esen rendőrség sziréna rendőrautó
Vágólapra másolva!
A baleset Mezőpeterdnél történt, az ütközéstől nagy mennyiségű olaj folyt az útra - írja a katasztrófavédelem. A Hajdú-Bihar megyei hírportál, a HAON.hu azt írja, a brutális balesetben mindkét kamionsofőr meghalt.
Vágólapra másolva!

Hétfő délelőtt 9 óra körül halálos baleset történt a 42-es számú főúton, Biharkeresztes és Mezőpeterd között. Egy 36 éves férfi az általa vezetett lengyel forgalmi rendszámú kamionjával közlekedett Ártánd irányába, amikor eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy román teherautóval.

A balesetben a lengyel sofőr, valamint az 57 éves másik járművezető is olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Az utat teljes szélességében lezárták Biharkeresztes és Mezőpeterd között a helyszínelés idejére, ami 14 óra 18 perckor befejeződött, a forgalom az érintett útszakaszon zavartalanul halad.