Egyértelműen Gyurcsány Ferenc irányít Budapesten

Dömötör Csaba, Fidesz eredményváró, EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019
Vágólapra másolva!
Nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese, aki beszélt az új budapesti viszonyokról, illetve az Európai Unióban hazánk előtt álló feladatokról is.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese arra a kérdésre, hogy sokan már a jobboldali kormány megrogyását vízionálják az önkormányzati választáson elért eredmény miatt, elmondta, hogy "sok európai párt szeretne úgy megrogyni, ahogy a Fidesz–KDNP tette október tizenharmadikán.

- mondta. Hozzátette, minden településsel szoros együttműködésre törekszik a kormány.

Dömötör Csaba, Fidesz eredményváró, EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019 Fotó: Csudai Sándor - Origo

Dömötör Csaba megjegyezte, hogy a fentebb említett városok közül Budapest sem jelent kivételt, a fővárosban is fejleszteni szeretne a kormány.

Ugyanakkor meglepte, hogy Karácsony Gergely azzal jött ki a kormánnyal való tárgyalásról, hogy az újbudai szuperkórházra lényegében nemet mond, illetve úgy látszik, a Liget Projekt további beruházásainak is keresztbe fekszenek Budapest új vezetői.

- mondta el Dömötör.

Beszél arról is, látható, hogy elindult a torzsalkodás az ellenzéki oldalon, hiszen Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester például „kihagytak a szaknévsorból" hangulatban kérte számon az új vezetést, amiért nem osztottak neki pozíciót.

Dömötör Csaba Gyurcsány Ferenc fővárosi megjelenéséről elmondta, hogy bár a bukott miniszterelnöknek nincs hivatalos pozíciója a fővárosban, ettől függetlenül a vak is látja, hogy ő keveri a kártyákat Budapesten.

Fővárosi közgyűlés Gyurcsánnyal Fotó: Polyák Attila - Origo

"Mi mást jelentene a látványos felvonulása? Beszédes, hogy Karácsony egy interjúban arról értekezett, hogy a szakbizottsági helyek elosztásánál ott sem volt, az egyeztetéseken nem vett részt. Hát láttuk, Gyurcsány Ferenc viszont nagyon is részt vett.

- mondta a miniszterhelyettes.

- folytatta a politikus.

Dömötör Csaba szerint körvonalazódik egyfajta ideológiai hadviselés az ellenzék részéről:

Ráadásul megakadályoznák, hogy a róla elnevezett parkban, a korábbi határozatnak megfelelően szobra legyen Szent Istvánnak - mondta.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda politikai államtitkára Soros György azon nyilatkozata kapcsán, mely szerint féltené Magyarországon a testi épségét, azért nem jön ide, elmondta, hogy "teljesen komolytalan ez a felvetés. Mindazonáltal illeszkedik nemzetközi hisztériakeltései sorába. Vagyis tudatos manipulációról van szó."

Dömötör Csaba, Fidesz eredményváró, EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019 Fotó: Csudai Sándor - Origo

Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt, bővítési és szomszédságpolitikai portfólióra jelölése kapcsán a miniszterhelyettes elmondta, hogy felkészült és harcedzett diplomatáról, kiváló szakemberről van szó, aki még az európai parlamenti meghallgatások előtt áll. De szerinte venni fogja az akadályt.

- mondta végül Dömötör Csaba.