Tehetetlen a szomszédok a fertőzött budapesti lakással szemben

Vágólapra másolva!
Bogaraktól, de még inkább fertőzésektől tartanak egy pestszentlőrinci panel lakói. Nem véletlenül, egy lakás egy éve áll lezártan. Két nő élt ott a 2018-ig, akkor haltak meg. Azt követően a hatóságok lezárták az elhanyagolt otthont. A szomszédok tehetetlennek érzik magukat.
Vágólapra másolva!

Egy éve húzódik egy XVIII. kerületi lakás ügye. Két nő, egy fiatalabb és egy idősebb lakott benne, a szomszédok szerint meglehetősen zűrös életet éltek.

mondta a Ripost-nak az egyik lakó.

„A lakásuk mindig nagyon szemetes és koszos volt, évek óta nem nyitottak ablakot, nem szellőztettek. Még éjjel is zajongtak, büdös áradt a lakásból, láttuk, ahogy az erkélyről dobták ki a pizzásdobozt a vendégeik. Mindenki fel volt háborodva, és kissé tartottunk is tőlük, különösen a fiatalabbtól, aki sokat ivott és olyankor agresszívvé vált.

Biztos vagyok benne, hogy ételmaradékok, szemét, mocsok maradt utánuk, ami vonzza a csótányokat, patkányokat, bűz érezhető a lakásból"

- teszi hozzá.

A közös képviselő is attól tart, ebből előbb-utóbb baj lesz, a lakást viszont nem lehet kinyitni addig, amíg nincs meg a törvényes örökös.