Ellenzéki tüntetések miatt bénult meg Budapest - az egyik letért az útvonaláról, egy másikat be sem jelentettek, az okozta a legnagyobb káoszt

2019.11.08. 17:22

Budapest közlekedése csütörtökön egyértelműen nem Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt, hanem öt tüntetés miatt bénult meg. Az egyik eltért a kijelölt, hivatalos útvonaltól, egy másikat pedig be sem jelentettek - a legnagyobb káoszt éppen ez az engedély nélküli vonulás okozta. Összeállításunkból világosan kiderül, hogy a közlekedési káoszért néhány száz tüntető felelt.

Csütörtökön a budapesti közlekedési káoszt nem Erdogan török elnök látogatása okozta, hanem a diplomáciai esemény mellett jelentős hatással volt a főváros közlekedésére négy vonulásos gyűlés. Ezek egy részét nem a bejelentésekben és az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le, a rendezők eltértek például a vonulásos rendezvény előre bejelentett útvonalától - mondta korábban Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Nem Erdogan látogatása, hanem a vonulásos demonstrációk bénították meg a főváros közlekedésétForrás: MTI/Balogh Zoltán

Putyin orosz elnök látogatásakor nem volt káosz a budapesti közlekedésben, hiszen tüntetések sem voltak.

Az alábbi összeállításból világosan kiderül, hogy a közlekedési problémákat ezek a demonstrálók okozták. Az alább felsorolt négy tüntetésen az Origo információi szerint nagyjából ezer ember vehetett részt.

  1. Vajnai Attila kommunista politikus gyűlése gyalogos vonulással délután 14 órától 20 óráig tartott. A demonstrálók az alábbi útvonalon haladtak: Teréz körút 23. - Teréz körút – Nyugati tér – Szent István körút – Jászai Mari tér – Margit híd – Margit körút – Széna tér – Széll Kálmán tér – Ostrom utca – Bécsi kapu tér – Fortuna utca – Hess András utca - Szentháromság tér útvonalra. A szervező módosította a menet idején az útvonalat, amivel jelentős közlekedési gondot okozott. 
  2. Az Amnesty International gyűlése 17 órától 17.45 óráig id. Antall József rakpartnak a Margit híd és Lánchíd közötti rakpartszakaszán tartott. Mint ismert, az Amnesty International Soros György egyik szervezete.
  3. Ujhelyi Sándor gyűlése 18.00 órától 19.00 óráig a VI. kerületi Rippl-Rónai utcában volt.
  4. Satouf Sifeddin Ali gyűlése 09 órától 11.48 óráig.  

A legnagyobb közlekedési gondot az alábbi be nem jelentett tüntetés okozta: 17.47 órától körülbelül 21.45 óráig tartott a rendőrség tájékoztatása szerint a Széll Kálmán tér – Margit krt. – Fényes Elek u. – Bimbó u. – Ady Endre u. – Zivatar u. – Rómer Flóris u. – Ankara utca – Margit krt. – Margit híd – Szent István krt. – Teréz krt. – Aradi utca - Andrássy út – Munkácsy M. utca – Délibáb utca – Rippl-Rónai utca vonalon haladt.  A vonulás kezdetben az úttesten, később (Szent István körúton) a járdán haladt. Mindez pedig óriási fennakadásokat okozott. Azaz, egy be nem jelentett tüntetés okozta a legnagyobb káoszt. Ezen a tüntetésen néhány százan vettek részt, de ennyi ember engedély nélküli vonulása bőven elég ahhoz, hogy káoszt okozzon egy nagyvárosban. 

Fidesz: Gulyás Márton Soros-aktivista mindent megtett azért, hogy lebénuljon a város

A hivatalos lezárásokat egyébként a Police.hu oldalán (lezárások, forgalomkorlátozások) könnyen meg lehetett találni.

A közlekedési helyzettel kapcsolatban a Fidesz azt írta, 

Köszönjük a budapestiek türelmét a csütörtöki fővárosi útlezárások és forgalomkorlátozások miatt. Amikor Karácsony Gergely és Gyurcsányék a közlekedési lezárásokat kérik számon, akkor mondják el az igazságot is, hogy a török elnök itt-tartózkodása idején a szokottnál is nagyobb közlekedési kellemetlenséget éppen a különböző, többórás vonulásos ellenzéki tüntetések és akciók okozták, többek között Gulyás Márton Soros-aktivista mindent megtett azért, hogy lebénuljon a város.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK