Hangok súgták a férfinak, hogy gyilkolja meg a szomszédját

Vágólapra másolva!
A jól szituált, grafikusként dolgozó B. Szabolcs fejében azt súgták a hangok, hogy "Intézd el, gyilkos!". A férfi ezek után megfogott egy ollót, átment a szomszédjához, a hajánál fogva kirángatta és megszurkálta. A megtámadott férfi a Borsnak elmondta, úgy úszott a vérében, mintha disznóvágáson lett volna.
Vágólapra másolva!

A jelenleg börtönben ülő B. Szabolcsot szerda délelőtt állították a bíróság elé Veszprémben, gyilkossági kísérlettel vádolják.

A vád szerint a férfi naponta 14-15 üveg sört ivott meg, esténként akár nyugtatóra is ivott.

Munkája közben hallucinált, hangokat hallott, képeket és számokat látott, amik arra ösztönözték, hogy gyilkoljon. Ennek hatására márciusban egy ollóval meg akarta gyilkolni a szomszédját

– írja a Bors.

Korábban is azzal fenyegette, hogy meggyilkolja

A 34 éves férfi egy Veszprém megyei településen élt a szüleivel egy külön lakrészben. Egyéni vállalkozóként jól keresett, az ideje nagy részét a számítógép előtt töltötte. A vád szerint március 26-án

az éjjeli órákban hangokat hallott. "Intézd el!", "Gyilkos!" – ezek emlékszik B. Szabolcs.

Ezek után megfogott egy nagyjából 21 centis ollót, majd házról házra járt a környéken. Ki akarta deríteni, honnan jönnek a hangok. A szomszédja házánál állt meg, akit már korábban már megfenyegetett a vonyító kutyája miatt.

"Hármat kopogott a szobám ajtaján, aztán némán rám támadt.

Felülről szúrt, mintha disznót ölt volna. Miután az ágyra estem, a hajamnál fogva kirángatott az útra.

A szurkálások közben még a hatalmas árokba is beestem. Végül nagynehezen sikerült kiszednem a kezéből a fegyvert. Úsztam a vérben, mintha egy disznóvágáson lettem volna" – mondta a Borsnak a megtámadott férfi. Elmondása szerint korábban nem volt köztük konfliktus, de a támadás óta retteg a férfitól és nem szeretné, ha kiengednék a börtönből. A támadó többször is megszúrta a férfi, aki viszont ellenállt, így megúszta súlyos sérülés nélkül.

Pszichiáternél is volt

A támadás napján B. Szabolcs öngyilkos akart lenni, ezért az anyjával elmentek egy pszichiáterhez. Ott nem mondott semmit a hangokról.

"Az elmeorvosszakértő szerint nem állapítható meg olyan elmebetegség, ami a beszámító képességét korlátozta volna.

Álláspontjuk szerint a kábítószer-, gyógyszer- és alkoholfogyasztás vezethetett a bűncselekményhez, de csupán az utóbbit használta aznap. Velük ellentétben álláspontom szerint nem volt beszámítható állapotban" – mondta a lapnak a férfi védője, dr. Bálint Roland.

A férfi a támadást nem tagadta a bíróságon, de a gyilkossági szándékot nem ismerte el.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot!