Egy csányi férfi rálőtt a szomszédja házára

Vágólapra másolva!
Egy 51 éves férfi részegen többször is rálőtt a szomszédja házára, és eltalálta az oda felszerelt biztonsági kamerát. A férfi korábban már volt börtönben gyilkosságért.
Vágólapra másolva!

A kamerát a férfi szomszédja szerelte fel a házának az utcafronti falára, hogy lássa ki jött hozzá. Egy laptopra küldte a felvételeket, így a szobájából tudta nézni, hogy mi történik az utcán.

Október 20-án azonban elsötétült a kép, mert az utca túloldalán lakó férfi egy kispuskával lelőtte a kamerát.

A rendőrség házkutatást tartott a férfinál, ahol megtalálták a 0,22 kaliberű, ismeretlen gyártási számú fegyvert és a hozzá való három doboznyi lőszert. A férfi elismerte, hogy nincs engedélye a puskára és a lőszerekre sem, amiket nem sokkal korábban vett a hatvani piacon 40 ezer forintért.

A férfi részeg volt, amikor úgy döntött, kipróbálja a fegyvert. A szemközti házat választotta ki célpontnak.

A saját kertjéből háromszor lőtt rá a szomszédja házára, eltalálta a kamerát és a ház falát is.

Ezzel 30 ezer forintos kárt okozott.

A férfit a bíróság 2 év 6 hónapra ítélte. A lőszereket elkobozták, de a fegyvert lefoglalásban maradt, mert azt más ügyben még vizsgálják.