Közel ezer kistelepülésen kezdődnek fejlesztések a Magyar falu program keretében

Első nap az oviban – beszoktatás az óvodapedagógus szemével
Vágólapra másolva!
Újabb 964 kistelepülési fejlesztés indul a Magyar falu program keretében a Miniszterelnökség szerdai tájékoztatása szerint. A programban óvodák és temetők fejlesztésére lehetett pályázni, a közel ezer kistelepülés több mint 4,5 milliárd forint támogatást kapott. 
Vágólapra másolva!

A program keretében újabb pályázatok eredményeit tette közzé a Miniszterelnökség, mely szerint az óvodák játszóudvar-, udvar- és eszközfejlesztésére, illetve temetők fejlesztésére összesen

964 győztes pályázó kistelepülés kapott 4,69 milliárd forint támogatást.

A kormány az "Óvoda udvar" című alprogramban 649 pályázatot támogat, míg a "Temető fejlesztése" című alprogramban 315 nyertest hirdetett. A pályázók mindkét kiírásnál kimerítették a rendelkezésre álló pályázati keretet.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A nyertes pályázók az Ügyfélkapun keresztül kapnak értesítést a döntésről, a támogatói okiratokat a döntést követő öt napon belül kibocsátják.

A megítélt támogatás előlegét novemberben kiutalják.

A Magyar falu program keretében az 5000-nél kevesebb lakosú települések 76 százaléka, 2175 település jutott több mint 45 milliárd forint fejlesztési forráshoz. Négy további pályázat elbírálása még folyamatban van, a települések idén az összes megítélt támogatási forrást megkapják.

A nyertesek listája elérhető a kormany.hu honlapon - áll a közleményben.