A magyar jelölttel szemben románt támogat a Momentum

Vágólapra másolva!
Vasárnap az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén Fekete-Győr András, a Momentum elnöke támogatásáról biztosította a súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnát (USR). Ezzel csak annyi a probléma, hogy a közelgő román államfőválasztáson Kelemen Hunor (RMDSZ) személyében az erdélyi magyaroknak is van jelöltje. A Momentum egyre jobban hasonlít az SZDSZ-re: az erdélyi magyarok kiakadtak, és egy videóban hívták fel a figyelmet a képtelen lépésre. 
Vágólapra másolva!

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke vasárnap részt vett az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén, ahol támogatásáról biztosította a súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnát, az USR elnökét, államfőjelöltjét a közelgő választáson. Már önmagában az is durva, hogy a korrupcióellenességet zászlajára tűző Momentum egy olyan román politikus mellett állt ki, aki a vádak szerint 6 millió eurónyi uniós, eredetileg a szegények és a fogyatékkal élők felzárkóztatására érkező támogatást tett zsebre, az végképp, hogy Barna mellett indul magyar jelölt is a román államfőválasztáson, Kelemen Hunor (RMDSZ) személyében. Magyarán a helyzet a következő:

a közelgő államfőválasztáson a Momentum inkább támogat egy korrupt román politikust, mintsem a magyar jelöltet.

Ez a húzás még az egykori SZDSZ-től is erős lett volna, nemhogy a XXI. századi politikát hangoztató Momentumtól.

Kelemen Hunor közösségi oldalán közzétett videóval reagált a történtekre. A felvételen egy fiatal lány látható, aki a Momentumnak odaszúrva arról beszélt, hogy Dan Barna nem ismeri el, hogy "van egy kisebbségi helyzet Romániában", neki csak az erdélyi magyarok szavazatai kellenek. "November 11-én el fogja felejteni, hogy vannak magyarok Romániában" - fogalmazott, hozzátéve, hogy november 10-én csak azért sem fog otthon ülni, elmegy szavazni,

és a magyar jelöltre fogja adni a voksát.

A Momentum Mozgalom Összetartó Nemzet elnevezésű, 2018-ban megjelent programjában még azt írta, fontosnak tartja, hogy a határon túli magyarok szempontjai érvényesüljenek minden olyan döntésben, amelynek hatásai érinthetik őket.