Szijjártó Péter: Németország hazánk stratégiai szövetségese és a legfontosabb gazdasági partnere

MAAS, Heiko, Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja Heiko Maas német külügyminisztert Budapesten
Vágólapra másolva!
Németország a legfontosabb gazdasági partnere Magyarországnak, és számos területen stratégiai szövetségese is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt a német külügyminiszterrel.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kiemelte, vannak ugyan olyan nagy horderejű kérdések, amelyekben nem ért egyet a két ország, ilyen például a migrációval szembeni fellépés. Azonban a vitás kérdésekre a találkozó során kevesebb időt kellett fordítaniuk, mint az azonos álláspontokról szóló eszmecserére.

A Budapesten hétfőn tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

a két ország szövetséges a hadiipar és a gazdaság területén, valamint az Európai Unió bővítésének és a migránsokat kibocsátó térségek fejlesztésének kérdésében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja Heiko Maas német külügyminisztert Budapesten Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Heiko Maas német külügyminiszter hozzátette, hogy a véleménykülönbségek ellenére is fontos a párbeszéd fenntartása és erősítése, hogy megpróbáljanak közös megoldásokat találni.