Késnek a vonatok a Budapest-Cegléd vonalon

Vágólapra másolva!
Késnek a vonatok a Budapest-Cegléd vonalon, mert hétfő délelőtt Üllő és Vecsés között letört egy gyorsvonat áramszedője, és megrongálta a felsővezetéket - közölte Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Kavalecz Imre a közleményben azt írta, hogy emiatt a monori személyvonatok kimaradnak a menetrendből, a zónázó vonatok viszont minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Szegedről Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó Napfény IC csak Ceglédig közlekedik,

onnan átszállással, a Nyíregyházáról Budapestre tartó sebesvonattal lehet továbbutazni.

A Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó Napfény IC pedig a Nyugati helyett Ceglédről indul. A Nyugatiból Ceglédre a Z50-es vonattal lehet eljutni.

A MÁV azt ajánlja az utazóknak, hogy a távolsági utazásoknál vegyék igénybe a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon közlekedő vonatokat is.