A nukleáris hulladékok könnyebb kezelésére dolgoznak ki eljárást Szegeden

PALKOVICS László
Szeged, 2019. november 4. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Allen Weeks, az ELI Delivery Consortium vezérigazgatója a nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárás kidolgozásáról szóló együttműködési megállapodás aláírásán Szegeden 2019. november 4-én. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Olyan eljárást dolgoznak ki Szegeden, amellyel könnyebb lesz kezelni a nukleáris hulladékokat. Az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a Tisza-parti városban.
Vágólapra másolva!

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a magyar energiapolitika egyik sarkalatos pontja, hogy 2030-ra az országban az elektromos energia 90 százalékát szén-dioxid-kibocsátás nélkül állítsák elő.

– mondta.

A működő, és az újonnan építendő paksi blokkok stabil és biztonságos működtetése mellett fontos a nukleáris hulladék, köztük a kiégett fűtőelemek kezelése. A tavaly fizikai Nobel-díjjal kitüntetett Gérard Mourou erre javasolt egy kidolgozandó megoldást. Több nemzetközi szervezet dolgozik egymással együttműködve ezen a területen.

- mondta Palkovics László.

A hosszú felezési idejű nukleáris hulladékot stabil vagy gyorsan lebomló magokká alakító lézeres neutron forrás kifejlesztését, mint nemzeti kutatási programot a kormány három évre, összesen 3,6 milliárd forinttal támogatja.

A nemzetközi konzorcium munkáját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) koordinálja, a kutatásban részt vesz a párizsi Ecole Politechnique egyetem és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy vállalat is.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Allen Weeks, az ELI Delivery Consortium vezérigazgatója a nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárás kidolgozásáról szóló együttműködési megállapodás aláírásán Szegeden 2019. november 4-én Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az Extreme Light Infrastructure (ELI) nemzetközi kutatóhálózat részeként működő szegedi lézerközpont kialakítása a befejező fázisához közeledik, hamarosan elkezdődik a felhasználói jellegű működés, de már ma is sok tudós dolgozik az intézményben.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta, fenntartóként

a kormány támogatja azt a javaslatot, hogy Szabó Gábor akadémikus, az SZTE prorektora legyen a szegedi lézerközpont, az ELI-ALPS új vezetője,

az erről szóló döntés a tudományos közösség egyetértésével születhet meg.

Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem prorektora Forrás: MTI/Rosta Tibor

Allen Weeks, a három - a magyarországi mellett csehországi és romániai - kutatóközpont munkájának összehangolásáért felelős az ELI Delivery Consortium vezérigazgatója azt mondta, a nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló projekt olyan ambiciózus tudományos kezdeményezés, amely a környezet és általában az emberiség számára is nagyon fontos.

- mondta a professzor.

A szakember szintén támogatta Szabó Gábor kinevezését az ELI-ALPS élére. Mint mondta, a lézerfizikus egészen a kezdetétől részt vett a központ koncepciójának kidolgozásában, majd létrehozásában.