Néhány napra visszatér az enyhe idő

Az esernyő legyen veled! Özönvízszerű eső lesz a hétvégén, időjárás, eső, szél
Vágólapra másolva!
Erős déli szél hoz melegedést a következő napokban. Vasárnap néhol akár 20 fok is lehet napközben - derül ki a  Köpönyeg.hu előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

Szombaton erősen felhős lesz az ég. Kezdetben a középső és a keleti tájakon, később inkább már csak a Tiszántúlon és északkeleten alakul ki eső, zápor.

A déli szél sokfelé megerősödik, ezzel együtt pedig több fokkal melegebb levegő érkezik az országba.

Délután 10-16 fok várható. Erős melegfronti hatás érvényesül.

Vasárnap napközben átmenetileg csökken a felhőzet, kevés napsütés is lehet. Marad a borongós időjárás főleg hajnalban és estétől csapadékkal. Sokfelé lesz erős, olykor viharos a déli szél.

Délen akár 20-21°C is lehet.

Eső és erős szél várható a következő napokban Forrás: Getty Images

Hétfőn borús időre számíthatunk

többfelé esővel, záporral. A déli, délnyugati szél továbbra is erős

lehet. 13-19 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedden a nap első felében szakadozott lesz a felhőzet, néhány órás napsütésre is van kilátás. Déltől aztán beborul az ég, és egyre több helyen kezdődik esőzés. Akár viharos széllökések is lehetnek. 11-20 fok valószínű.

Szerdán eleinte borult, esős idő ígérkezik, majd délutánra csökken a felhőzet, kisüt a nap. 11 és 16 fok között alakulhat a csúcsérték.