Az amerikai magyar orvosok figyelik és segítik a magyar egészségügyet

Horváth Ildikó interjú
Vágólapra másolva!
Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) szokásos évi floridai tanácskozásán részt vevő Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy bár az amerikai és a magyar rendszer eltér egymástól, mégis tudnak egymásnak segíteni, tanácsot adni.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Magyar Orvosszövetséget több mint ötven éve alapították az ohiói Clevelandben. A szövetség 1968-ban néhány orvos kötetlen beszélgetésből született, de

a baráti társaságból mára tekintélyes, befolyásos szakmai szervezet alakult ki, aminek a tevékenysége csereprogramokat, tanulmányutakat, ösztöndíjakat, gyümölcsöző kapcsolatokat eredményezett Magyarországgal.

A HMAA évek óta rendszeresen konferenciákat, tanácskozásokat, szakmai eszmecseréket rendez, és az Egyesült Államokban élő és a Magyarországról érkező orvosok minden év kora őszén a floridai Sarasotában gyűlnek össze tanácskozásra. Horváth Ildikó - aki maga is orvos - az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy őt is nyitott szívvel, bizalommal, segítő szándékkal fogadták kollégái.

Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára Fotó: Hirling Bálint - Origo

- hangsúlyozta.

Az államtitkár Három nemzedékkel az egészségért címmel tartott a konferencián előadást, amiben beszámolt a magyar egészségügyi kormányzat betegségmegelőzési programjáról.

- mondta. Kifejtette, hogy a program a gyakorlatban az egészségügyi alapellátásban lévő "csomag" szélesítését jelenti: a kiskorúak számára az oltások fontosságát népszerűsíti, a felnőtteknek a helyes táplálkozással és mozgással járó életmódbeli változásokat szorgalmazza, az idősebb korosztálynál pedig a különböző szűrésekre való hajlandóságot igyekszik népszerűsíteni.

Beszédében Horváth Ildikó bemutatta a magyarországi védőoltásrendszert, utalva arra is, hogy

Magyarországon a gyermekek 99 százaléka megkapja a szükséges 12 védőoltást, így az úgynevezett átoltottság világviszonylatban is kiváló.

Arról is beszélt, hogy sikeresnek ígérkezik a tavaly elindított bélrákszűrési program, egy év alatt több mint 400 ezren kaptak értesítést, és 120 ezren jelentkeztek is a szűrésre. Az egészségügyi kormányzat jelenleg a szív- és érrendszeri betegségek kockázatainak kiszűrését célzó programon dolgozik.

Az államtitkár az MTI-nek adott nyilatkozatában kitért arra is, hogy

az amerikai magyar orvosokkal kifejezetten segítő ötletekről is beszélt.

Így például Garami Zsolt, egy houstoni kórház vezető orvosa a minőségi ellátás amerikai kritériumairól, az egészségügyi ellátórendszer szakmai minőségi felügyeletéről osztotta meg tapasztalatait, Khoor András, a tekintélyes Mayo Klinika doktora pedig oktatási-képzési programok folytatását vázolta fel.

- szögezte le Horváth Ildikó.