Egy rejtélyes szemtanú vallomása miatt indulhat újra egy híres gyilkossági ügy

Vizoviczki László az utolsó szó jpogán olvassa fel saját védőbeszédét a Fővárosi Törvnyszéken 2016 április 28-án Vizoviczki László az utolsó szó jpogán olvassa fel saját védőbeszédét a Fővárosi Törvnyszéken 2016 április 28-án
Vizoviczki László az utolsó szó jogán olvassa fel saját védőbeszédét a Fővárosi Törvnyszéken 2016 április 28-án.
Vágólapra másolva!
2011-ben, a Hajógyári-szigeten brutálisan megverték, majd a Dunába dobták H. Gézát. Az ügy két vádlottját, egy szórakozóhely biztonsági őreit felmentették, de most lehet, hogy újra nyomozni kezdenek a rendőrök. Jelentkezett ugyanis egy rejtélyes szemtanú, aki megoldhatja az ügyet. A rendőrök pár hete hallgatták ki.
Vágólapra másolva!

A Pesti Srácok oldalának a jelenleg börtönben ülő szemtanú ügyvédje, Baji Éva erősítette meg a hírt. Azt is elmondta, hogy az éjszakai életben ismert férfi állítása szerint a Hajógyári-sziget egykori urát, Vizoviczki Lászlót is jól ismerte, aki a vállalkozó szórakozóhelyei VIP-részlegének vendége volt.

A férfi azt állította, hogy az egyik vádlott akkoriban a sofőrje volt, és látta, ahogy H. Gézát megalázzák, majd kiviszik a szórakozóhelyről.

Aznap este is ez a vádlott vitte haza az albérletébe a szemtanút, aki látta, hogy a férfi ruhája véres. A lakásban öltözött át, a kocsiját pedig a felesége tisztítatta ki.

Vizoviczki László egyik szórakozóhelye Forrás: [origo]

Az ügyvéd szerint a férfi feleségét is kihallgatják hamarosan. De nem a Hajógyári-szigeten meggyilkolt férfi ügye az egyetlen:

a szemtanú több gyilkosságról is tudhat, ami ott történt. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott erről a nyomozásra való tekintettel.

A vád szerint Z. Alfréd és B. Ádám biztonsági őrök voltak a Hajógyári-szigeten lévő Dokk nevű szórakozóhelyen. 2011. december 2-án H. Géza és a barátai ezen a szórakozóhelyen ittak. A végzetes éjszakán

a 21 éves férfi véletlenül nekiment az egyik biztonsági őrnek, aki ezért fellökte a fiatalt.

H. Géza felállt és továbbindult, de a biztonsági őrök ekkor úgy döntöttek, hogy kiteszik a szórakozóhelyről arra hivatkozva, hogy részeg. Csakhogy nem egyszerűen kirakták a szórakozóhelyről, hanem hangosan szidták is közben, lehúzták a nadrágját, így vitték ki a fagyos éjszakába. Egyikük, B. Ádám még hasba is rúgta a fiatal férfit a parkolóban, aztán több ismeretlen ember ütni és rúgni kezdte a részeg férfit, miközben a két őr a karjánál fogva tartotta őt.

Az ájulásig verték, majd egy hét méter magas támfalról a Dunába dobták. H. Géza holttestét másnap találta meg az egyik rokona.

A fiatal férfi mája súlyosan megsérült a veréstől, de a halálát vízbefulladás okozta.

Bár a bíróság megállapította, hogy a fiatalt megverték, levetkőztették és a Dunába dobták, elegendő bizonyíték hiányában a biztonsági őröket felmentették.

Vizoviczki László az utolsó szó jogán olvassa fel saját védőbeszédét a Fővárosi Törvényszéken 2016. április 28-án Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Hajógyári-szigeten több rejtélyes eltűnés is történt. Az ügyeket az után vették újra elő, hogy az "éjszaka császárát", Vizoviczki Lászlót és több magas rangú rendőri vezetőt 2012. május 31-én őrizetbe vettek. Ezek az eltűnések mind Vizoviczki szórakozóhelyeinek közelében történtek.

2006. júniusában Raynay Zoltán tűnt el onnan, miután egy barátjával találkozott volna. A barát hiába várt rá, és hiába hívta, a telefonja is ki volt kapcsolva. Aztán másfél héttel később megtalálták a fiú holttestét a Batthyány tér közelében, a Duna parton.

Pár hónap múlva eltűnt Strehó Gergő, aki barátaival együtt 2006. február 12-én szórakozni indult a Hajógyári-szigeten található diszkóba, sosem érkezett meg. Az ő holttestét nem találták meg, és azóta sem tudni, pontosan mi történhetett a fiúval. Ennek ellenére a Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkosság gyanúja miatt indított az ügyben nyomozást tavaly, mivel olyan információk birtokába jutottak, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz.