Karácsony Gergely nem az emberekért, hanem a brüsszeli balliberális elitért kezd dolgozni

2019.10.17. 08:58

Karácsony Gergely még hivatalba sem lépett főpolgármesterként, de máris bebizonyította: igaz volt minden figyelmeztetés, ami a kampányban vele kapcsolatban elhangzott, a legrosszabb rémálmok kezdenek megvalósulni. Gyorsan végképp bizonyossá vált, amit eddig is tudni lehetett: nem a budapesti embereknek, hanem a brüsszeli elitnek tett ígéreteit akarja betartani. Az elmúlt napokban lépten-nyomon nyilatkozik, amiből kiderül, hogy olcsóbb BKV helyett a Soros-egyetem érdekeinek kiszolgálása, újságbetiltás, ideológiai háború következik. Ez nem meglepetés az után, hogy Karácsony már a választási kampányban Brüsszelbe rohant Soros legfőbb szövetségeséhez, Frans Timmermanshoz. Ráadásul Demszky Gábor nyilatkozatával már elkezdték felkészíteni a budapestieket arra, hogy újra az IMF-hez és a Világbankhoz fordulnak, és eladósítják a várost. 

Karácsony Gergely az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy gyakorlatilag minden balliberális sajtóorgánumnak interjút adott, majd ezt követően nemzetközi sajtótájékoztatót tartott.

Karácsony GergelyForrás: MTI/Mónus Márton

Karácsony nyilatkozataiból kiderült, hogy  a kampányban a választóknak tett túlzó ígéreteit esze ágában sincs betartani. 

Ez nem véletlen, az ígéretek nagy része ugyanis betarthatatlan: nincs joga döntést hozni róluk. Amit megtehetne, persze, azt sem teszi: bár a kampányban azt hazudta, hogy megválasztása esetén azonnal ingyenessé teszi a 14 éven aluli gyerekek utazását a BKK járatain, most "kiderült", még sincs rá pénz (ezt Tarlós István előre megmondta), ezért csak a 7 éven aluliak utazhatnak ingyen.

Karácsony tehát 

beismerte, hogy hazudott, és ígéreteit nem váltja valóra. 

Ráadásul – ahogy az az interjúból kiderült – bizonyos típusú jegyek árát meg is emelné. Vagyis még az eddigi kedvezményeket is áremelésből fedezné: 

ingyenesség helyett valójában áremelés jön. 

Ahogy azt a Magyar Nemzet megírta: jelentős BKV-jegyáremelés vagy más megszorítás nélkül amúgy sem finanszírozható Karácsony Gergely tömegközlekedési ígérethalmaza. Karácsony szövetségese, a Gyurcsány Ferenc vezette DK már februárban 15 ezer forintos havibérletről beszélt.

De akkor mit csinál Karácsony? 

Ahogy az várható volt, a liberális ideológiai terror bevezetésén kezd el dolgozni. 

Korlátozná Budapesten a sajtószabadságot, és megpróbálna elhallgattatni egy vele szemben kritikus sajtóterméket, a Lokált. A balliberális politikus azon sajnálkozott, hogy a lapot nem tudja betiltani, de ennek ellenére mégis 

megakadályozná, hogy a vele szemben kritikus hangok eljussanak a fővárosi nyilvánossághoz. 

Karácsony megint elővette a rengeteg nemzetközi elismerést kapott Liget-projekt leállítását. Amihez persze semmi joga, és mint a Liget Budapest közölte, minden engedély rendben van, Karácsony már semmit sem tud ártani. 

Mivel Karácsony építeni nem tud, ezért a rombolásban akarja kiélni magát:  fel akarja mondani a római-parti mobilgát megépítésére vonatkozó szerződéseket, mit sem törődve a fővárosiak jogos árvízvédelmi igényeivel.

A megválasztott főpolgármester belekezdett a szokásos balliberális ideológiai háborúba is.

Ide tartozik a „klímavészhelyzet" kihirdetése, ami – saját bevallása alapján – az első dolga lesz. 

Arról természetesen nem beszélt, hogy sem a magyar, sem a nemzetközi jogban nincs olyan fogalmunk, hogy „klímavészhelyzet", sőt ennek elfogadott tudományos definíciója sincs. Vagyis ez az intézkedés valójában nem szól semmiről, csak egy üres ideológiai lózung. 

Arra is kitért Karácsony, hogy pénteken levelet fog írni Soros György magyarországi egyeteme, a CEU rektorának, 

aki nem más, mint a kanadai Liberális Párt bukott elnöke, Michael Ignatieff.

A levélben arra fogja kérni a rektort, hogy a Soros-egyetem minél több tevékenysége maradjon Budapesten. Ahogy már több alkalommal beszámoltunk róla, ez színtiszta propaganda, hiszen a Soros-egyetem egyáltalán nem költözik el Magyarországról, az ezzel kapcsolatos hisztéria csak a választási kampányok része volt.

Karácsony valószínűleg azért nyilatkozott megint a Soros-egyetem kapcsán, mert ismét hűségesküt akart tenni Soros Györgynek, ami érthető is, hiszen az amerikai milliárdos egyetemének, és az általa finanszírozott álcivil szervezeteknek óriási szerepük volt az alkalmatlan balliberális jelölt melletti kampányban. 

Karácsony a kampány alatt nem véletlenül ment Brüsszelbe, hogy találkozzon Soros egyik leghűségesebb emberével, Frans Timmermansszal.

Karácsony Gergely és Frans TimmermansForrás: Karácsony Gergely/Facebook

Karácsony kezdeményezni akarja az ellenzéki polgármesterek által irányított városok kormányellenes összefogását, és szövetségbe tömörítését, amelynek a hazug Szabad Városok Szövetsége nevet akarja adni. 

Nyilvánvalóan ezeket a településeket akarná felhasználni hídfőállásként a kormány ellen. 

Kiderült tehát, hogy Karácsony Budapest élén ugyanott akarja folytatni, ahol Zuglóban abbahagyta. Mivel a város irányítására képtelen, ezért liberális ideológiai háborúba akar kezdeni. Közben pedig valószínűleg a fővárost is el akarja adósítani. Nem véletlen, hogy Demszky Gáborral már most kimondatták, Budapestnek hitelt kell felvennie a Világbanktól és az Európai Beruházási Banktól. 

A balliberálisok Demszky vezetése alatt már egyszer csődhelyzetbe vezették Budapestet, most Karácsonnyal ez kezdődik újra.