A csányi óvodában meghalt kislány apja meg akarja találni a felelősöket

Vágólapra másolva!
A csányi óvodában három gyerekre dőlt rá az egyik mászóka szeptember 25-én. A balesetben egy kislány a helyszínen meghalt, másik két gyerek megsérült. A lány apja szerint az egész játszóteret fel kellene robbantani, és egy újat építeni a helyére – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A kislány gyászoló családjának nem enyhült a fájdalma. Az apa nem akar vagdalkozni vagy vádaskodni, de addig

nem nyugszik, amíg ki nem derül, ki a felelős a lánya haláláért.

"Mercikém temetése nagyon felkavaró volt mindannyiunk számára, főleg a kislányom testvérei viselték nehezen a végső búcsút. Utána el kellett jönnünk pár napra Csányból. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elköltözünk, mindenképpen ott akarunk élni a továbbiakban is. Jelenleg egy ügyvéddel tárgyalok, hogy milyen jogi lépést tegyünk.

Remélem, hamarosan megtudom, kinek a hibájából veszítettük el az angyalkánkat, ez nekem azért is fontos, hogy más gyerekkel ne történhessen hasonló tragédia.

Rombolják le a játszóteret, ahol meghalt Mercike, majd építsenek egy minden szempontból biztonságosat, ez lenne a legjobb. Nem nyugszom, amíg ez nem történik meg" – mondta Blikknek a férfi, aki szerint egy betegség miatt a lány fel sem mehetett volna a mászókára.

Forrás: Police.hu

"Egy szalaggal elkerítették a játékokat, de semmi garancia nincs rá, hogy a picik nem másznak fel rá újra. Mercike halála után másnap senki sem vitte óvodába a gyerekét, de aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba.

Rettegve visszük a gyerekeket mindennap az intézménybe, de sajnos alternatívánk nincs, így maradunk"

– mondta egy anya, állítása szerint már akkor is ezek a játékok voltak az óvodában, amikor ő gyerek volt.