Újabb feljelentés a kispesti botrányok miatt

Lackner Csaba, MSZP, hangfelvétel, fehér por
Vágólapra másolva!
Tényi István is feljelentést tett a Magyar Nemzet és a Hír TV által nyilvánosságra hozott kispesti kép- és hangfelvételek ügyében. A felvételeken egy kerületi szocialista képviselő és köre beszélgetnek többek között korrupciógyanús ügyekről.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy újabb feljelentés született az általuk és a Hír TV által közzétett kép- és hangfelvételek kapcsán, amelyeken Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő korrupciógyanús ügyekről beszél. Tényi István költségvetési csalás gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz. A PestiSrácok.hu online portál szerint a NAV elutasította a feljelentést, ám a Fővárosi Főügyészség úgy tájékoztatta az oldalt, hogy

hivatali visszaélés és kábítószerrel visszaélés miatt a dokumentumot az adóhatóság a BRFK-hoz továbbította.

Rab Ferenc, a főügyészség helyettes szóvivője közölte azt is, hogy az elutasító határozatot és az eddig keletkezett iratokat az ügyészség bekérte azért, hogy megvizsgálja, megalapozott volt-e a NAV-nál a feljelentés elutasítása.

Lackner Csaba Fotó: Polyák Attila - Origo

Az ügyben korábban feljelentést tett a Transparency International. A szervezet közölte: ha a kiszivárgott felvételek valódiak, akkor joggal feltételezhető, hogy mind a kerületi vagyonkezelő vezetője, mind a kispesti polgármester érintett lehet olyan korrupciós bűncselekményekben, amelyekben helyi vállalkozók a megbízás elnyerése érdekében különböző százalékokat „osztottak vissza" a tisztségviselőknek.

Az ügyben – állítása szerint – feljelentést tett Gajda Péter kispesti polgármester is.

Gajda Péter és Karácsony Gergely Forrás: Facebook

A Magyar Nemzet szerdán megkereste a BRFK-t, hogy folyik-e nyomozás vagy vizsgálat a hangfelvételek ügyében. Másnap telefonon is érdeklődtek, viszont kérdéseikre péntek estig nem kaptak választ.

Az viszont biztos, hogy a rendőrség nyomoz egy kispesti korrupciós ügyben. A megszerzett hangfelvételektől függetlenül egy megkárosított vállalkozó feljelentést tett ismeretlen személy ellen, ám a dokumentumban nevesítette Lackner Csabát és Somogyi Lászlót. K. G. volt az az alvállalkozó, aki a kispesti Almavirág tér felújítását végezte. A projektben 1,7 millió forintnyi pótmunka keletkezett, amelyet K. G. el is végzett, ám ennek ellenértékét már nem kapta meg. A vállalkozó szerint a projekt túlárazott volt, a 19 millió forintért meghirdetett munka mintegy 14 millió forintba került. A hatóságok ebben az ügyben biztosan nyomoznak.