Tagadja, de készülhetett a támadásra az óbudai óvónő gyilkosa

óbudai gyilkosság, óvónő, Virág utca
Vágólapra másolva!
Többször próbált már a börtönben öngyilkos lenni az óbudai óvónő meggyilkolásával vádolt, 68 éves férfi, aki tagadja a bíróság előtt, hogy készült volna a tettére. Az ügyészek szerint hónapokig leselkedett az asszony után, és még egy fenyegető levelet is írt. 
Vágólapra másolva!

Tavaly november 21-én reggel Budapesten, a III. kerületi Virág utcában egy akkor 67 éves férfi lelőtt egy éppen munkába induló óvónőt. A támadó a sarkon, lesben állva várta áldozatát: ismerte őt, és pontosan tudta, hogy mikor indul el otthonról.

A 56 éves asszonyt több lövés is eltalálta. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A gyilkossággal gyanúsított férfi a helyszín közelében, az autójában ült, amikor rátaláltak a rendőrök és elfogták. Éppen öngyilkos akart lenni egy adag inzulinnal. A támadó bódult állapotban volt, de a rendőröknek mindent beismert: elmondta, hogy

azért végzett az asszonnyal, mert lánya, aki a nő fiával jegyben jár, odaköltözött hozzájuk.

Az is kiderült, hogy férfi felesége másfél évvel a gyilkosság előtt halt meg, a férfi pedig nehezen viselte, hogy az asszony után a lányát is elveszítheti és egyedül marad. A nyugdíjas amatőr sportlövő ezt nem tudta elfogadni, ezért elhatározta, hogy megöli a másik család egyik tagját, azt az embert, aki szerinte felelős a döntésért: a leendő veje anyját.

Forrás: Police.hu

A gyilkost letartóztatták, majd idén nyáron vádat emeltek ellene. A napokban áll bíróság elé először.

"Amikor megtudtam, hogy Júlia hozzájuk költözött, kitört belőlem, hogy elrabolták tőlem a lányomat.

– kérdezte a bírótól a férfi.

A lánynak és apjának kapcsolata viszont nem ekkor, hanem már jóval korábban megromlott. A szakértői vélemények szerint a szadisztikus hajlamokkal bíró, manipulatív és hatalmaskodó

férfi szinte fojtogatta erőszakosságával a lányát és annak vőlegényét.

Ezért döntöttek úgy, hogy a fiatal férfi családjához költöznek - írja a Bors.

Amikor a nyugdíjas megtudta, hogy lánya elköltözött, fenyegető levelet írt veje családjának.

Tudod, minden házba be lehet jutni. Ha megjavulsz, nem lesz bajod, de aki nekem fájdalmat okoz, azt magammal viszem. Az apádat azonban nem bántom - áll a levélben.

Miután ezt elküldte, az óvónőhöz hajtott és magával vitte a fegyvert is.

Mégis azt állítja, hogy nem készült a gyilkosságra.

Egyébként az előkészítői tárgyaláson az is kiderült, hogy már hónapokkal a gyilkosság előtt leselkedett az asszony után.

Letartóztatása után pedig többször is öngyilkos akart lenni: egy vasszékbe verte a fejét, többször vitték át az elmeosztályra.

Az ügyészség 18 évnyi fegyházat kért a gyilkosra.