Ököllel támadtak egy MÁV- jegyellenőrre

Vágólapra másolva!
Egy férfi, miután a jegyellenőr intézkedett vele szemben, többször megütötte és meg is rúgta a közfeladatot ellátó kalauzt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy 27 éves férfi tavaly április 15-én kora reggel a Nyugati Pályaudvaron jegy nélkül szállt fel a Lajosmizse felé induló vonatra. Amikor a jegyvizsgáló a jegyét kérte, a férfi tőle kívánt jegyet vásárolni. A vasúti alkalmazott közölte vele, hogy ez nem lehetséges. Pótdíjat kell fizetni, vagy le kell szállni.

Az utas ideges lett és kiabálni kezdett, majd meglökte a kalauzt,

aztán az időközben a XIV. kerület, Zugló Vasútállomásra érkező vonatról mindketten leszálltak.

Az utas a peronon kiabálni kezdett a kalauzzal, mivel látta, hogy a rendőrséget hívja. Aztán többször

ököllel arcon és fejen ütötte, valamint combon és bokán rúgta.

Az áldozat súlyos, csonttöréses sérülést szenvedett.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Ha bűnösnek találják akár 7 és fél évet is kaphat.