Karácsony Gergely szövetségese azt akarja elhitetni, hogy a botrány kirobbanása óta nem éri el az őt is lebuktató barátját-jelöltjét

2019.10.10. 11:27

"Amennyiben bizonyíthatóan Lackner Csaba van a felvételeken, és még kokaint is fogyasztott, akkor felszólítom, hogy adja vissza a mandátumát, és távozzon a közéletből" - ezt mondta Gajda Péter, Karácsony Gergely kispesti polgármesterjelöltje a Népszava csütörtöki számában. Vagyis, a kispesti polgármester kezd félni, mert feltehetően már tudja, a "mesterterve" annyira nem sikeres. Mint ismert, a Hír TV felvételein heroinozó és korrupcióról szónokoló kispesti szocialista önkormányzati képviselő, Lackner többször is súlyos állítást tett főnökével, a kispesti szocialista polgármesterrel kapcsolatban. Milliós korrupciós pénzeket kap Gajda Péter, ezt mondta. Gajda Péter mesterterve, amiről fentebb írtuk, a következő: nem hajlandó felismerni saját jelöltjét, barátját, síelő- és focipartnerét. Azaz, ez a mesterterv egy példátlanul komikus próbálkozás. Persze, Karácsony polgármesterjelöltje a Népszava-interjúban is megnevetteti olvasóit: azt akarja elhitetni, hogy a példátlan botrány kirobbanása óta, tehát egy hete nem éri el saját képviselőtársát és barátját.

Csütörtökön a vádak szerint a (legalább) egy alkalommal hárommillió forint feketepénzt elfogadó, az illegálisan megszerzett vagyonát ingatlanokba fektető, valamint az önkormányzati politizálásból látványosan meggazdagodó Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármesterrel készített interjút a Népszava. A beszélgetés azért igazán aktuális, mert Karácsony Gergely polgármesterjelöltje az egyik kulcsszereplője az utóbbi évek legnagyobb korrupciós botrányának. Mint ismert, a Hír TV video- és képfelvétel-sorozatában Lackner Csaba kispesti MSZP-s képviselő kokainozás közben a szocialista városvezetés sötét ügyeiről számolt be. A politikus több súlyos állítást tett felettesére. Gajda a következőkkel próbálta megmagyarázni lebukását: 

  • 2019. október 4. (ATV): "Én ezen a videofelvételen nem ismertem fel se hangban, se képben Lackner Csabát. A felvételen látható locsi-fecsi bármi lehet, hiszen a digitális technológia mai állása mellett bárkiről bármit, bármilyen hangfelvételt, bármilyen videós technikát össze lehet vágni."
  • 2019. október 6. (Facebook): "Az elmúlt napokban személyemmel és az általam vezetett hivatallal kapcsolatban több rágalmazó hangvételű helyi és országos írás jelent meg. Ezek többsége bizonytalan eredetű hangfelvétel, általam beazonosíthatatlan és ismeretlen emberek manipulált beszélgetéséből is áll."
  • 2019. október 7. (Hír TV): "A modern technika segítségével manipulálták a felvételeket. Nem gondolkoztam a lemondásban. Lackner Csabáról Lackner Csabát kérdezzék. Lackner Csabának kell majd eldöntenie, mit szeretne."
  • 2019. október 8. (Hír TV): Gajda Péter válaszadás helyett a városháza biztonsági őrének kíséretében csak annyit mondott, hogy rágalmazás miatt feljelentést tesz.
  • 2019. október 9. (Hír TV): "Én ugyanazt tudom mondani, amit korábban, és ugyanazt tudom mondani, mint most is önnek, mint amit tegnap mondtam a kollégájának, hogy az összevágott anyagban elhangzott állítások, főleg, amik rám vonatkoznak, valótlan tartalmakat takarnak. Hozzátenném, hogy Lackner Csabával a botrány kirobbanása óta nem beszéltem, Kránitz Krisztiánnal pedig csak hivatali ügyekről tárgyaltam. Összesen csak egyszer láttam a videót."

A védekezés persze nevetséges, ráadásul Gajda Péter most már nyilván attól fél, hogy barátja és beosztottja, Lackner Csaba mindent elmond a nyilvánosságnak róla, hogy a saját bőrét valahogy mentse, ezért fenyegetni kezdte Lacknert, persze közben azért továbbra is finoman fogalmazva lódít. Azt állítja, a botrány kitörése óta, egy hete nem beszélt az őt lebuktató barátjával, képviselőtársával. De már nem zárja ki teljesen, hogy Lackner beszél a felvételen - ezt rajta kívül persze mindenki tudja -, azaz, kezdi elismerni, hogy Lackner Csaba az Lackner Csaba. 

Karácsony Gergely polgármesterjelöltje tehát kezdi felismerni bizalmasát a felvételeken. 

"Amennyiben bizonyíthatóan ő van a felvételeken, és még kokaint is fogyasztott, akkor felszólítom, hogy adja vissza a mandátumát, és távozzon a közéletből" - így válaszolt a szocialistaközeli napilapnak arra a kérdésére, mit lép akkor, ha valóban Lackner szerepel az anyagokon. Ennek a mondatnak azért van jelentősége, mert ez az első alkalom, amikor Gajda nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az egyik legfontosabb embere áll a korrupciós botrány középpontjában. Szavaiból eléggé úgy tűnik, mintha kezdené elengedni kokainozó, korrupcióról szónokoló, őt lebuktató párttársának a kezét.

Korrupciós Dream Team?Forrás: Facebook

Az ügy azért is nagy baj Gajda számára, mert 

  • Lackner többször is súlyos állításokat fogalmazott meg vele kapcsolatban;
  • az egyik felvételen Lackner arról beszélt, hogy egyszer személyesen ő szerezett neki ingatlant - minden bizonnyal korrupciós pénzből; 
  • Lackner az egyik legfontosabb bizalmi embere (bár ezt Gajda tagadja), akivel heti rendszerességgel focizik együtt.   

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Mindenesetre várjuk, hogy Karácsony egyik jelöltje (Gajda Péter) mikor fogja felismerni Karácsony másik jelöltjét (Lackner Csaba). Gajda Péter érezhetően már feláldozná az őt lebuktató Lackner Csabát. Ahogy a bűnügyi filmekben is lenne szokott, előbb-utóbb Lackner is hasonlóan fog tenni Gajdával szemben. És akkor még ott van a Krinyó becenevű Kránitz Krisztián - ő a harmadik a focifotón -, aki Lackner szerint a "legéhesebb", aki 12 millió forint illegális pénzt tett el egyszer, pedig a polgármester, Gajda beérte 3 millióval. Mindenesetre nagy bajban vannak Karácsony szövetségesei - és persze ezzel sokat ártanak az alkalmatlan, teszetosza, gyenge kezű Karácsony Gergelynek is.