Az ellenzék csak üzletként tekint az összefogásra Kispesten

Gajda Péter, Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
A hanganyagok alapján úgy látszik, hogy a kispesti szocialista politikusok a közügyeket, a politikát is üzleti ügynek tekintik. A beszélgetők visszaemlékezése szerint Gajda Péter polgármester arra ösztökélte embereit, hogy hozzák létre a kerületben a Demokratikus Koalíció alapszervezetét, mert azzal „sokkal több pénzt lehetne keresni". A jelek szerint a kerület mostani vezetője már csak egy ciklust vállalna, mert nem szeretné, ha „ráégnének" az ellenzéki összefogásból érkező „éhes" fiatalok. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről „kólának" nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. 
Vágólapra másolva!

„Figyelj, a Gajda rengeteget küzdött velünk, hogy mi csináljuk meg a kerületi DK-t. Sokkal több pénzt lehetne keresni, hogyha miénk lenne a kerületi DK" – meséli Lackner Csaba egy ismeretlennek az egyik felvételen, aki visszakérdez: „Nem volt rá ember?" „Akkor nem volt rá ember. Meg nem hittük, hogy a DK-ból lesz valami" – válaszolt Lackner. A Magyar Nemzet által megismert anyagok alapján kijelenthető: a XIX. kerületi MSZP-s képviselők az ellenzéki összefogást egyfajta pénzszerzési lehetőségnek, üzletnek fogták fel.

A hangfelvételek főszereplője ismét Lackner Csaba MSZP-s önkormányzati képviselő, aki az egyik hanganyag tanúsága szerint úgy fogalmazott, hogy aki nem keres évi százmillió forintot az önkormányzati politikában, az hülye.

Lackner a saját bevételeiről beszélve azt mondta, hogy havi másfél milliót visz haza

– ám eközben papíron, hivatalosan körülbelül negyedennyi a fizetése.

Gajda Péter bizalmasa a helyi ügyekről

Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken főként a XIX. kerületi polgármester, Gajda Péter bizalmasa mesél a helyi ügyekről, kólának nevezett fehér por és alkohol elfogyasztása közben. A beszélgetéseken felbukkan egy vállalkozó és korábbi, valamint jelenleg aktív baloldali politikusok is.

Gajda Péter és Karácsony Gergely Forrás: Facebook

Lackner az egyik felvételen megosztja egyik nagy, 2014-es megérzését beszélgetőtársaival. Mint elmesélte, az akkori önkormányzati választások előtt azt javasolták az MSZP vezetésének, hogy a párt önállóan induljon, mert egyedül is meg tudja nyerni a választókerületeket. „Az indok az volt, hogy ha ezek a DK-sok beteszik a lábukat a küszöbön belülre, akkor onnantól kezdve a lakásodat akarják elfoglalni" – mondta Lackner. Végül Gyurcsány pártja három egyéni körzetben kapott lehetőséget az indulásra, amiből kettőt meg is nyertek. Az MSZP készített egy forgatókönyvet arról is, hogy mi lett volna, ha egyedül indulnak, ám ezeket Gajda Péter polgármester rejtegette Lackner elől, és csak két év múlva bizonyosodott be, hogy igazuk volt.

„A ciklus felére, amikor a Patekkal kicsit jobban elkezdtem dolgozgatni, meg a Somogyi Lacit beintegráltam mellé, akkor a Gajda megmondta, hogy most már ők tudják, hogy amikor 2014-ben a Kránitzcal még mondtuk, akkor még meg lett volna. Ugyanúgy, mint a XIII. kerületben, ahol szintén megvolt a DK nélkül. Mi is meg tudtuk volna nyerni. Most már nem" – mesélte Lackner.

Somogyinak háza van Miamiban

Patek Gábor a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője, Gajda Péter kabinetfőnöke, Somogyi László vállalkozó pedig papíron az Anildia Kft. vezetője, ám Lackner elmondása szerint

olyan projekteken is rajta tartja a kezét, amelyeket papíron más vállalkozások nyertek.

Somogyinak háza van Miamiban, egy alkalommal pedig Lackner elmondása szerint több millió forintot adott át Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának, hogy „a jövőben is legyen munkája". Az biztos, hogy a kispesti adófizetők nem fognak örülni, ha kiderül, hogy pontosan mit is jelent „Somogyi Laci beintegrálása" Patek mellé.

Egy másik felvételen a hanganyagok egyik állandó szereplője, Kiss Jenő XXIII. kerületi MSZP-s képviselő beszámol egy ajánlatról. „Megkeresett a Kertész [Kertész Csaba kispesti alpolgármester], hogy legyek a kispesti DK elnöke, és azt mondta nekem, Jenő, én nem akarom tovább csinálni. Nem vállaltam el" – meséli Kiss. „Jó nagy f...sz vagy, hogy nem vállaltad el. Te f...sz. Most ez komolyan igaz? Akkora hülye vagy, b...meg. Hogy lehetsz ekkora f...sz?" – méltatlankodott Lackner Csaba. Majd nem sokkal később így folytatta: „Pénzt kellett volna keresni" – mondta annak kapcsán, hogy miért gondolta, hogy Kiss hibázott, amikor nem vállalta el a posztot. A XXIII. kerületi MSZP-s képviselő elmondta, hogy nem volt kedve politizálni, tagságot összehívni, a tagságnak beszédeket tartani és hallgatni „a nénik hülyeségeit". „De ezt üzletként kellett volna kezelni" – válaszolta Lackner. Kertész Csabára visszatérve Kiss kifejtette, hogy már régóta be akarja fejezni. „Ettől függetlenül ku...a éhes" – replikázott Lackner, Kiss Jenő pedig igazat adott neki: „Persze, a pénzt meg akarja keresni."

Kiss Jenő a hangfelvételek nyilvánosságra kerülése után néhány napig nem volt elérhető. A Magyar Nemzet tegnap is felhívta a politikust, aki fel is vette a telefont, ám

azonnal bontotta a vonalat, amikor a beszélgetésekről kérdeztük.

Ő volt az, aki például Gajda Péter vagyonosodásáról kérdezte Lackner Csabát az eddig nyilvánosságra hozott hangfelvételeken, de arról is beszélt Lacknernek Kránitz Krisztiánnal kapcsolatban, hogy „bajtárs kezét nem szabad elengedni". Kiss 2014-ben az ellenzéki összefogás (MSZP, DK, Együtt, PM) színeiben jutott be kompenzációs listáról. A politikussal kapcsolatban telefonon kerestük a soroksári MSZP elnökét, Liptákné Kovács Magdolnát, a XXIII. kerület 5. számú választókerületében induló képviselőjelöltet. A politikus nem kívánt nyilatkozni a Magyar Nemzetnek.

Lackner Csaba Fotó: Polyák Attila - Origo

Az ellenzéki összefogás veszélyt jelent Gajdára

Lackner Csaba az egyik felvételen arról is beszélt, hogy az ellenzéki összefogás többi pártjának politikusai veszélyt jelentenek Gajda Péterre, az ellenzéki összefogásból jövő új, pénzéhes momentumos, DK-s és párbeszédes politikusok kompromittálhatják a polgármestert. „Elmondom, hogy mi a baj. Amit mondtam a Zsomborról, hogy annyira sok fiatal éhes ember teszi be a lábát az önkormányzatba, hogy vannak dolgok, amiket nem tud kontrollálni [Gajda], és nem akarja már, hogy ráégjen.

– vázolja fel a polgármester félelmeit Lackner. A megszólalásában emlegetett éhes fiatalember Guzmics Zsombor, az Építéshatósági és Városfejlesztési Iroda vezetője.

Mivel a kispesti kerületvezető érzi a veszélyt, ezért már csak egy ciklust vállal. „Ő azt mondta, hogy ez az, amit szeretne még megcsinálni, az utolsó öt év, mert még úgy érzi, úgy, hogy ne bolonduljon meg, neki még ez fér bele" – mesélte Lackner. A képviselőnek nem tetszett a polgármester terve, mondván, hogy „vele mi lesz később, ha ő még szeretne maradni?", és cserébe csak annyit kért a kerületvezetőtől, hogy „akkor viszont ebben az öt évben együtt kell végigtolni mindent".

Tudott-e Gajda Péter a korrupciógyanús összefonódásokról?

Kedden az Index.hu írásban megkereste Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármestert, hogy mit tud a Somogyi László körüli cégekkel kapcsolatos összefonódásokról. Mint ismert, a hangfelvételek alapján

Somogyi az egyik olyan vállalkozó, akin keresztül visszaáramlanak a pénzek a XIX. kerületi MSZP-s politikusokhoz.

Az Index arról kérdezte Gajdát, hogy mit tud az Anildia Kft. és a Compassion ügyeiről, vagyis a Somogyi körüli cégekről, valamint arról, hogy a kispesti Egészségügyi Intézet felújítása kapcsán Somogyi tárgyalt a kivitelezők nevében, holott papíron semmi köze a vállalkozáshoz. A polgármester írásban válaszolt: „A szóban forgó tárgyalásokon nem vettem részt, nincs tudomásom arról, hogy kik képviseltették magukat rajta. Magáncégek ügyeivel nem foglalkozom."

Lackner Csaba erről mást mondott a Magyar Nemzet és a Hír TV által megszerzett hangfelvételeken. Az önkormányzati képviselő az Egészségügyi Intézet felújításával kapcsolatos bonyodalmakról beszélt. „Nincs kivitelezési terv, csak látványterv, meg nincsen kivitelezési költségvetési terv" – állította Lackner, ám Somogyiék ezeket megcsinálták a politikus szerint. Azonban a tervekbe nem volt bekalkulálva a biztonságtechnikai felszerelés. A problémát a felek szerint Gajda Péter elé kellett vinni. „Lacikám, majd megcsinálod te, és megbeszéled a Péterrel" – mondta Lackner szerint a projekt egyik felelőse, Guzmics Zsombor, az Építéshatósági és Városfejlesztési Iroda vezetője. Lackner felháborodva mesélte, hogy az irodavezető azt mondta egy nagy megbeszélésen: „Aki utoljára beszél a Péterrel, majd az lesz, mert a Péter mindig az utolsó ember szavára hallgat." A polgármesterhez visszajutott ez az információ, és megharagudott Guzmicsra. A beszélgetésből az derül ki, hogy Gajda Péter döntési pozícióban volt ebben a helyzetben, ami ellentétes az Indexnek megfogalmazott állításaival.

Az alább összegzett hanganyagokat a Magyar Nemzet oldalán tudják meghallgatni:

  • Csináljuk meg a kerületi DK-t

Lackner arról mesél, hogy Gajda szerette volna, ha az ő emberei megcsinálják a kerületi DK-t, mert így sokkal több pénzt lehetne keresni.

  • A DK a lakásodat akarja elfoglalni

Lackner Csaba megosztja egyik nagy megérzését 2014-ből. A szocialistáknak egyedül kellett volna elindulnia 2014-ben, mert Lackner szerint „ha ezek DK-sok beteszik a lábukat a küszöbön belülre, a folyosóra, onnantól kezdve a lakásodat akarják elfoglalni".
A ciklus felére a „Somogyi Lacit beintegrálta Lackner Patek Gábor mellé". Patek a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda irodavezetője.

  • Ez alatt az öt év alatt sok mindent meg kell csinálni

Kiss Jenőt megkereste Kertész Csaba DK-s alpolgármester, hogy legyen a kispesti DK elnöke.
Lackner szerint azért kellett volna elfogadnia Kissnek a posztot, mert „pénzt kellett volna keresni".
Kertész Csaba már rég be akarja fejezni, ám Lackner szerint ettől függetlenül „k...va éhes". Persze, a pénzt meg akarja keresni – válaszol rá Kiss. A Péter is megmondta, hogy neki ez az utolsó öt éve. Ez alatt az öt év alatt megint sok mindent meg kell csinálni. Sok mindent.

  • Mindent végig kell tolni

Gajda Pétert 2006 óta minden alkalommal fel akarták kérni főpolgármester-jelöltnek.
Lackner: tudom, hogy Gajda mit akar, mire készül, beszéltem vele erről a választások előtt.
Ez az utolsó öt év, amit szeretne végigcsinálni úgy, hogy ne bolonduljon meg. Ebben az öt évben együtt kell végigtolni MINDENT.

  • Jönnek az új éhesek

Rengeteg éhes fiatalember teszi be a lábát a kispesti önkormányzathoz. Lackner vélhetően nem gasztronómiai értelemben használja a kifejezést. Az egyik ilyen éhes fiatalember Guzmics „Zsombor".
Gajda attól tart, hogy „jönnek az újak, az új éhesek, és ezek az új éhesek" ugyanúgy rá tudnak sülni.