Mesés külföldi ingatlanokban állnak a kispesti közpénzek?

Karácsony Gergely, Lackner Csaba kispesti MSZP-s politikus
Vágólapra másolva!
A hangfelvételek és a Magyar Nemzet által megszerzett dokumentumok szerint Somogyi László vállalkozónak az Egyesült Államokban, míg Kránitz Krisztiánnak a Földközi-tenger partján, Spanyolországban van ingatlana. Gajda Péter kispesti polgármester a beszélgetések szerint a XIX. kerületben vásárolt be, a szocialista politikusnak ez lenne az utolsó ciklusa, mert „már megvan neki". Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a lap birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.
Vágólapra másolva!

Mint arról már korábban szó volt a Magyar Nemzet cikksorozatában, a kispesti szocialista önkormányzati képviselők nagy jólétben élnek: saját elmondása szerint Lackner Csaba havi másfél millió forintot visz haza, ami annyi, mintha kiadna 8-10 darab 40-50 négyzetméteres, új építésű ingatlant. Összehasonlításképp: papíron az önkormányzattól kapott munkabére nettó 300-400 ezer forint között van havonta. Lackner egy olyan véleményt is hangoztatott, hogy aki a kerületi politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye. Kránitz Krisztián MSZP-s önkormányzati képviselőnek, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának személyes vagyonát 200-250 millió forintra saccolta Lackner a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába került hangfelvételek szerint. Megbecsülni is nehéz, hogy nagyjából mennyit kereshet havonta Kránitz, ám jelzésértékű lehet egy elszámolási vita, amelyben „Krinyónak" tizenkétmillió jutott, míg Gajda Péter polgármesternek „csak" hárommillió. A hangfelvételek tanúsága szerint Gajda, Kránitz és Lackner ingatlanokba fekteti a pénzét. Jól kereshet Somogyi László vállalkozó is, aki Somogyi Lászlóné MSZP-s önkormányzati képviselő volt férje. Az üzletember rendszeresen feltűnik olyan kispesti projektek építkezésein, amelyeket papíron nem az ő cége, az Anildia Kft. nyert, ám az alvállalkozókkal, kivitelezőkkel mégis ő tartja a kapcsolatot.

Gajda Péter kispesti polgármester és Karácsony Gergely Forrás: Facebook

Mint ismert, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken főként a XIX. kerületi polgármester, Gajda Péter bizalmasa mesél a helyi ügyekről, kólának nevezett fehér port lóbálva. A beszélgetéseken felbukkan egy vállalkozó és korábbi, valamint jelenleg is aktív baloldali politikusok.

Utazás Amerikába

Gajda Péter polgármesterhez és köréhez „külső vállalkozókon" keresztül áramlik vissza a pénz, a felvételeken elhangzottak szerint egyikük Somogyi László. A hanganyagokból véletlenül derült ki, hogy az üzletember érdekelt egy ingatlanban az Egyesült Államokban: Lackner egy hosszabb történet mellékszálaként említi meg ezt a tényt.

„2014-ben a Somogyi Laci elkezd engem pumpolni, hogy a Kránitz őt jól átb...szta, ki kell menni a háznak a papírjait elintézni, ki kell menni Amerikába, és megkért, hogy menjek ki vele. És addig-addig b...sztatott a Laci, amíg kimentem vele három hétre Miamiba" – árulta el az ingatlan helyét Lackner. Ennél azonban sajnos nem tud a lap többet a házról. Egy névtelenséget kérő forrásuk azt mesélte, hogy Somogyi már 2014 előtt is rendszeresen, évente legalább egyszer elutazott az Egyesült Államokba néhány hétre, mint ahogy azóta minden évben. Forrásuk szerint Somogyi anyja vagy anyósa az Egyesült Államokban él, bár ezt más forrásaik nem tudták megerősíteni.

A Quartz.com üzleti portál 2014-es cikke szerint az egy családnak megfelelő ingatlan (single-family home) eladási árának mediánja 2014 második negyedévében 270 ezer dollár volt Miamiban. Ez az összeg a 2014. évi átlagos forint–dollár árfolyamon számolva majdnem 63 millió forintnak felel meg. Ez az ingatlan elhelyezkedésének és belső kialakításának figyelembevételével természetesen jelentősen több, ennek az árnak akár a sokszorosa is lehet.

Telefonon és e-mailben is kereste a Magyar Nemzet Somogyi László vállalkozót és Somogyi Lászlóné önkormányzati képviselőt. Többek között arról érdeklődtek, hogy mióta van házuk Miamiban. Somogyi Lászlóné a lap megkeresésére azt válaszolta, „jelenleg csupán az önkormányzati választások miatti hazugságkampány zajlik Kispesten", hozzátette: ennek jelen cikk írója is „aktív közreműködője". Mint írta, Somogyi Lászlótól 2006-ban elvált. „Amennyiben a kérdéseire adott válaszaim érdekesek lehetnek, illetve még aktuális önnek október 14-én is, akkor készséggel állok a rendelkezésére" – írta Somogyi Lászlóné, akinek a Magyar Nemzet jelezte, hogy természetesen érdekli a lapot a véleménye, és meg fogják keresni.

A fizetéséhez nem nyúl

Bár Somogyi László egyesült államokbeli ingatlanja kapcsán sorakoznak a kérdőjelek, Kránitz Krisztiánnak bizonyosan van háza Spanyolországban, amit a közelmúltban vásárolt. A lap által megszerzett dokumentumok bizonyítják, hogy 2018. július 13-án létrejött egy adásvételi szerződés egy olasz állampolgárságú, nagy-britanniai lakcímű férfi és Kránitz Ferenc Krisztián kispesti lakos között. A dokumentumot mindketten aláírásukkal hitelesítették.

Az ingatlan az Orihuela (Orihuela-Costa) településhez tartozó Playa Flamencán található, Murcia városától keletre, Spanyolország dél-keleti részén, a Földközi-tenger partján. A közel 75 négyzetméteres házhoz egy kis, 52 négyzetméteres kert is tartozik.

Kránitznak a 2018-as vagyonnyilatkozata szerint 67 millió forintos tartozása van. Felerészben tulajdonos egy nagy családi házban és két lakás van a nevén, ám mindössze 2,3 millió forint értékű megtakarítása van, és a tulajdonába tartozik három gépkocsi: a dokumentum szerint egy Opel Zafira, egy „BMW" és egy „BMW1". Havi bruttó jövedelme körülbelül 600 ezer forint. Nagy értékű ingóságként van feltüntetve a vagyonnyilatkozatában egy sörétes és egy golyós lőfegyver, ezenfelül pedig egy pénzérme-gyűjtemény.

Tetemes tartozása talán azért keletkezett, mert a Magyar Nemzet által megszerzett dokumentumok szerint a vagyonkezelő igazgatója megvásárolta az orihuelai ingatlant. Hatósági forrásaik szerint Kránitz egy peres eljárásban a bíróság előtt egyébként tagadta, hogy a tulajdonában lenne az ingatlan. A spanyolországi földhivatal bejegyzése szerint 2018. október 26-án a létrejött adásvételt Margarita Peñafiel orihuelai jegyző szentesítette. Az ingatlan címe és paraméterei megegyeznek azzal, mint ami a júliusi szerződésben volt feltüntetve, a vevő Kránitz Ferenc Krisztián.

A Magyar Nemzet által áttekintett hirdetések alapján egy ilyen ingatlan értéke átlagosan minimum 100-150 ezer euró (32-48 millió forint), de a ház kialakításától függően az összeg jelentősen több lehet.

Elképzelhető, hogy Kránitz Krisztián ehhez a tranzakcióhoz használta fel tetemes összegű megtakarítását és készpénzét, illetve ezeknek egy részét, amelyet a korábbi években gyűjtögetett: 2017-ben takarékbetétből 15 millió forintja, készpénzből pedig 17 millió forintja volt. Ezekből 2018-ban már csak 2,3 millió forint maradt. Emellett egy magánszemélytől 45 millió forintot kért kölcsön. A Magyar Nemzet és a Hír TV által megszerzett hangfelvételeken a Kránitz számláján történt pénzmozgásokról is beszél Lackner Csaba.

„Neki van egy olyan számlája, ahova csak az önkormányzati pénz érkezik" – mondja Lackner, hozzátéve, hogy Kránitz a fizetéséhez „nem nyúl". Ezt a tendenciát alátámasztják Kránitz vagyonnyilatkozatai: 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben készpénzállománya és megtakarításai folyamatosan gyarapodtak, a vagyonkezelő igazgatója látszólag nem a fizetéséből élt. A hangfelvételen beszélgető felek nem helyeslik a dolgot, mondván: gyanús, hogy nem nyúl valaki a fizetéséhez, hiszen akkor miből él? A párbeszédek szerint az a megoldás, hogy amint megérkezik a számlára a fizetés, azonnal le kell venni, mert a készpénz mozgását sokkal nehezebb nyomon követni. „Számlákat utána tudsz gyártani" – teszi hozzá az egyik beszélő, amelyre a másik helyesel: „Hogyne". Lackner ezután arról beszélt, hogy ő pontosan így csinálja.

A korábban nyilvánosságra hozott beszélgetésekből az is kiderült, hogy Lackner szerint Kránitz az anyja nevén vásárolt ingatlanokat, főként Kispesten. Kránitz Krisztiánt telefonon kereste a Magyar Nemzet a kérdéseikkel, ám lapzártáig elérhetetlennek bizonyult. A Hír TV elérte a politikust, aki azt is tagadta, hogy a fehér poros felvételen Lackner Csaba lenne. Lacknert ügyvédjén keresztül keresték meg, ám lapzártáig érdemben ő sem válaszolt.

Karácsony Gergely, Lackner Csaba kispesti MSZP-s politikus Forrás: MTI - HírTV

Gajdának már „megvan"

A lap birtokába került egyik hangfelvételen Lackner Csaba és beszélgetőtársa a kispesti MSZP-s polgármester vagyonosodásáról beszél.

„Gajdának az osztrákoknál nincs valamije?" – kérdezi a politikus. „Szerintem nincs, de lehet, hogy ...szerintem ő csak akart" – válaszolt Lackner, aki szerint úgy akart, hogy ahhoz kellene végzettség. Hogy Lackner pontosan mire gondolt, az nem derül ki, mivel beszélgetőtársa közbevágott. Korábbi hangfelvételekről és a közösségi médiában elérhető nyilvános képekről kiderül, hogy Lackner, Gajda, Kránitz, Somogyi és Somogyiné, valamint mások is évente járnak együtt síelni, egyik kedvelt célpontjuk Ausztria. Gajda Péter a Hír TV kérdésére tagadta, hogy Lackner a bizalmasa lenne. Korábban a 2014-es választási kampányban került elő Simon Gábor szocialista politikus ügye, aki vagyonát osztrák számlákon rejtegette. A mai napig nem tisztázott, hogy honnan volt több száz millió forintja.

„És mibe rakta a pénzét?" – kérdezte a felvételeken a politikus Gajda Péter polgármesterrel kapcsolatban. „Hát, ingatlanokat vásárolt. Most is szereztem neki ingatlant" – válaszolta Lackner, aki egy újabb kérdés után azt mondta: nem szokta megkérdezni tőle, hogy amit kap, azt hova rakja. A polgármester se kérdezi meg Lacknertől. „Kemény lesz a következő öt év, b...zmeg. Hajtani kell a biciklin rendesen, hogy ne kelljen utána sokat dolgozni" – sopánkodik Lackner. A Magyar Nemzet cikksorozatának második részében már felidézte, hogy Gajda Péter Kránitz Krisztiánnal is összeveszett, mert a vagyonkezelő igazgatója pont azon a területen, „a Kossuthban" vásárolt egy ingatlant magának, ahol a kerületvezető is szeretett volna, és a polgármester úgy érezte, átnyúltak felette.

A felek arról is beszélgettek, hogy Gajda Péternek ez lesz az utolsó ciklusa. A szocialista politikus rákérdezett Lacknernél, hogy miért lenne neki ez az utolsó. „Azért lesz, mert nyugodt életet akar magának. Azért, mert szerintem neki már megvan. Érted, hogy mi?" – kérdezett vissza Lackner Csaba. Egy ismeretlen megszólaló még hozzáfűzte: „De már most is megvan." Érdemes felidézni: Lackner és az ő elmondása szerint Kránitz és Gajda a korai nyugdíjazás álmát kergeti, ami nem kevés pénz, hiszen 200-250 millió forint alig tart ki egy évtizedig.

Az alábbiakban összegzett hangfelvételeket a Magyar Nemzet oldalán tudja meghallgatni:

1. Ház Miamiban

Lackner Somogyival elmegy Miamiba a „ház papírjait elintézni".

2. Kránitz számlája

A beszélgető felek azon lamentálnak, hogy Kránitz Krisztiánnak van egy folyószámlája, ahova az önkormányzattól kapott fizetése érkezik, ám ahhoz nem nyúl hozzá. A kérdés, hogy akkor miből él? – Neki annyiban rossz, hogy ugye, elmondta, hogy neki van egy olyan folyószámlája, ahova a hogyishívják, csak az önkormányzati pénz érkezik, hozzá se nyúl... – mondja Lackner a felvételen.

3. Gajda mibe rakta a pénzét?

Gajda Péter polgármester ausztriai vagyonáról kérdez Lackner Csaba beszélgetőtársa, ám Lackner nem tudja, hogy a polgármesternek van-e ott valamije. Ám azt is megkérdezi, hogy Gajda mibe fektette a pénzét, amit „kapott". – Ingatlanokba. Most is vásároltam neki ingatlant – mondja Lackner.