Agrárminisztérium: Eredményes volt az őszi betakarítás

Szerencsére van ahol, már sikerült a betakarítást elvégezni
Vágólapra másolva!
Eredményes volt az őszi betakarítás, és az őszi vetések eddigi kilátásai is kedvezőek - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

Tarpataki Tamás közölte, hogy az őszi búza, a durumbúza, az őszi árpa, a tavaszi árpa, a rozs, a zab, a tritikálé és a repce betakarítása országszerte több mint 1,66 millió hektárnyi területre terjedt ki,

a termés teljes mennyisége 7,82 millió tonna.

Tavaly 1,74 millió hektáron 7,93 millió termett.

A gazdálkodók az idén jó terméshozamokat értek el, a termésmennyiség visszaesése főképp a termőterület mérsékelt csökkenésével magyarázható - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Elmondta azt is, hogy

az őszi talajmunkáknak és a vetésnek jót tett az elmúlt hetek időjárása,

a termőterület kétharmadán már befejeződött a vetés.

Illusztráció Forrás: MTI/Bugány János

A Gabonatermelők Országon Szövetségének elnöke a terméskilátásokat értékelve kiemelte, hogy a 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett.

Petőházi Tamás hozzátette, hogy az őszi vetések jól haladnak, jelentősebb arányban már csak az őszi búza munkálatai vannak hátra. A szövetség elnöke kifejtette, hogy a gabona világkereskedelmének irányai megváltoztak, mivel az afrikai sertéspestis visszavetette a kínai takarmányigényt. Ugyanezért viszont a kereslet nő a jó minőségű európai sertéshús iránt, ahol a disznótartás várható fellendülése újra magával húzhatja a kukorica iránti keresletet, és azzal együtt a felvásárlási árakat is - tette hozzá.