Németh Szilárd: Alkalmas vezetőkre és kormányképes erőkre van szükség

Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a honvédségi lakásokról, de szóba került az önkormányzati választás kampánya is.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a honvédségi lakásokban lakók megvehetik az általuk lakott ingatlant. Mint hozzátette, a kormánynak van egy határozott álláspontja, mely szerint az otthonokat az emberek tulajdonába kell adni, nem pedig mindenféle bérleti konstrukciót alkalmazni. Ennek értelmében a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő állami tulajdonú lakásokat az ott lakó szolgálatot teljesítő katonák számára megvehetővé teszik kedvezményes áron és feltételekkel, ezzel is segítve az otthonteremtést.

Ez több ezer lakást jelent, amiket 25 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni. megjegyezte a politikus azt is, ezt lehet akár a honvédségi életpálya-modell részeként is nevezni, de sokkal inkább ez egy országos tendencia, hiszen a kormány egyik legfontosabb programja a gyermeket nevelő családok támogatása és ez már ebben a körben is értelmezhető, már csak azért is, mert egyre több a fiatal a Magyar Honvédség állományában. Ez azt is jelenti, hogy a Honvédségen belül is lezajlik egy nemzedékváltás, a fiatal szakemberek számára is biztosítani kell azokat, amiket másoknak, mint például a babaváró támogatást, a CSOK-ot, a nagyszülők bevonását.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.