Karácsony jelöltjeinek "éhes" társát megtalálta a Hír TV

Vágólapra másolva!
Nem ismeri fel politikustársát, nem beszélt vele a korrupciós botrányról és nem tud semmiről - így foglalható össze Kránitz Krisztián véleménye a kispesti ellenzéki pénzvisszaosztásról a Hír TV összeállítása szerint. 
Vágólapra másolva!

A kerületi vagyonkezelő vezetőjét a Hír TV által nyilvánosságra hozott hangfelvételeken "Miszter 40 százaléknak" nevezik, Lackner Csaba szocialista képviselő pedig azt is elmondta,

hogyan adott át Kránitznak 12 millió, Gajda Péter polgármesternek pedig 3 millió forintot egy beruházás után.

A nyilvánosságra került felvételen a beszélgetőfelek sűrűn emlegetik a Kránitzcal kapcsolatos történeteket. Többek között azon lamentálnak, hogy ő nem indulhat újra az idei őszi önkormányzati választáson. Szerintük ennek az a legnyomósabb oka, hogy túl „éhes" – azaz pénzéhes – volt.

A Karácsony Gergely emberéhez köthető vezetőt a Hír TV stábja próbálta reagáltatni a történtekre. Kránitz tagadja, hogy milliókat tett volna zsebre, csak annyit mondott, hogy szerinte a felvétel manipulált. A Lackner Csabáról mutatott képen még politikustársát sem ismerte fel.

Riporter: Ön a vagyonkezelő vezetőjeként komoly vagyon - ingatlanok, pénz - fölött diszponál. Történt ezzel kapcsolatban visszaélés az elmúlt években?

Kránitz Krisztián: Természetesen nem.

Riporter: Nem, nem volt soha ilyen visszaélés.

Kránitz Krisztián: Nem.

Riporter: Akkor Lackner Csaba miről beszél?

Kránitz Krisztián: Fogalmam sincs, nem tudom, hogy az egyáltalán Lackner Csabának nevezett férfiú miről beszél, nem tudok róla.

Riporter: Beszéltek azóta egyébként Lackner Csabával?

Kránitz Krisztián: Ööö...nem találkoztam vele.

Riporter: Telefonon.

Kránitz Krisztián: Telefonon se.

Riporter: És Gajda Péterrel?

Kránitz Krisztián: Gajda Péterrel se

Riporter: Gajda Péterrel sem?

Kránitz Krisztián: Nem.