Hétszer is visszament, félmillió forintnyi parfümöt lopott egy budapesti férfi

Vágólapra másolva!
Egy férfi július és szeptember között egy fővárosi, II. kerületi drogériába járt rendszeresen lopni. Hét alkalommal összesen 78 terméket lopott össze, közel félmillió forint értékben - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Az üzlet biztonsági kamerája felvételt készített az elkövetőről, amely alapján a II. kerületi nyomozók azonosították a 30 éves budapesti O. Ferencet, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfit október 6-án este a Blaha Lujza téren fogták el a kerületi rendőrök egy igazoltatás során.

A II. kerületi rendőrök O. Ferencet folytatólagosan elkövetett lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a

férfi Budapest VII., VIII. és X. kerületében is hasonló jellegű bűncselekményeket követett el.