Németh Szilárd: A szárazföldi határ védelme rendben van

Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában értékelte a Fidesz kongresszust, valamint Orbán Viktor beszédét. Szóba került természetesen a határvédelem hazai és európai kérdése is.
Vágólapra másolva!

A politikus, akit a Fidesz tegnapi kongresszusán újra alelnöknek megválasztottak, a rendezvényt nagyszerűnek, felemelőnek értékelte. Egy nagyon jól megszervezett esemény volt – tette hozzá, minden felszólaló nagyon komoly üzeneteket mondott, de nem csak a kongresszus, a Fidesz tagjai felé, hanem az ország felé is. Orbán Viktor értékelése, amelyik az ország, a magyarok jövőjével foglalkozott, teljes mértékben célt találtak.

Ezek közül egyet emelt ki az alelnök, amikor azt mondta a pártelnök-miniszterelnök, hogy most kezdődik csak a java a munkának, azt, amit az elmúlt kilenc évben tett a Fidesz, a kormány, azt most kell beteljesíteni, azzal a nagy programmal, amelynek a célja, a magyarországi szegénység teljes felszámolása. Németh Szilárd szerint ez ugyanolyan nagyívű program, mint a munkahelyteremtés volt 2010-ben, hiszen akkor mondta el a miniszterelnök, hogy 2020-ra egymillió új munkahelyet fognak létrehozni, ennek eredménye az, hogy most 850 ezernél tart az ország.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.